föld komposzt

New Yorkban is legalizálták az emberi komposztálást

New York a legújabb amerikai állam, ahol legalizálták az emberi maradványok komposztálását.


A természetes szerves redukció, az emberi komposztálás vagy terramáció a hamvasztás környezetbarát alternatívájának tekinthető, ezzel pedig New York a hatodik amerikai állam, ahol a temetkezés ezen módját legalizálták.

Ez is érdekelhet: Kiszámolták tudósok, hogy pontosan hány évig élhet egy ember

A gyakorlat során a test egy tartályba zárva több héten keresztül bomlik le. Az elhunytakat azonban nem lehet egyszerűen a komposzthalomra dobni: a maradványokat olyan temetkezési vállalathoz kell szállítani, amely tanúsítvánnyal rendelkezik a szerves hulladékcsökkentő létesítményről, megfelelően elzárt és szellőztetett, és nem tartalmazhat akkumulátort, energiacellát, radioaktív implantátumot vagy bármilyen radioaktív eszközt.

seattle emberi komposzt\u00e1l\u00e1s

Getty Images

Washington volt az első állam, amely 2019-ben legalizálta az emberi komposztálást, ezt követte Colorado és Oregon 2021-ben, majd Vermont és Kalifornia 2022-ben. New Yorkban pedig nyáron fogadta el a közgyűlés a jogszabályt.

Ez is érdekelhet: Magyarázatot találtak az ember és a farkas jégkorszak óta tartó kapcsolatára

Az elhunytból körülbelül hat-nyolc hét alatt megközelítőleg háromnegyed köbméternyi tápanyagdús komposzt lesz, amit utána talajjavítóként, szerves tápanyagként használhatnak fel.

Az eljárást sokan kegyeletsértőnek tartják, a tervezet támogatói szerint azonban a többi temetkezési módszer mind környezetkárosító. A hamvasztás a legtöbb esetben nem megújuló energiaforrásokat használ, illetve óriási szénlábnyommal rendelkezik, a koporsós temetkezés során pedig számos mérgező kémiai anyagot juttatnak a talajba.

(The Guardian)

A figyelmetekbe ajánljuk