miami

Hamarosan víz alá kerülhet ez a félmilliós város

Megannyi település került veszélybe az utóbbi években az éghajlatváltozás miatt, Miami is ezek közé a városok közé tartozik, amelynek jelentős része 40 éven belül eltűnhet a Föld színéről.


Az Egyesült Államok délkeleti csücskében fekvő Miami lehet az első modern város, amely elsüllyedhet: a mostani előrejelzések szerint 2060-ra várhatóan a 143 négyzetkilométeres metropolisz –aminek 50 négyzetkilométere már így is vízből áll – közel 60%-a eshet áldozatául az emelkedő tengerszintnek – írja a Drive.

Ez is érdekelhet: Atlantiszon túl – 7 legendás város, ami rejtélyes módon eltűnt

Az utóbbi időkben a város több tervvel is előrukkolt, ilyen például a megemelt talapzatú házak építése és egy hatméteres hullámtörő fal, ami az óceán mentén húzódna.

A floridai partvidék már így is folyamatosan vesztett területéből: az évtizedenkénti pár centiméternyi terület azonban az elkövetkező években exponenciálisan több lehet majd. Szakértők szerint 2040-re a tengerszint Miami környékén 25-40 centiméterrel lesz magasabb, mint 2000-ben.

Az új megfigyelések alapján azonban a régióban a tengerszint még a vártnál is gyorsabban emelkedik.

Miami átlagos tengerszint feletti magassága jelenleg nagyjából 2 méterrel van a tengerszint felett. Így várhatóan lakosok tömegeinek kell elköltöznie a következő időszakban. Bár a tengerszint emelkedéséért elsősorban a környezetváltozást tartják felelősnek a szakértők, nem teljesen egyértelmű, hogy mi okozza az éghajlat ilyen riasztó mértékű változását.

A figyelmetekbe ajánljuk