A filmek sok esetben lehetnek életünk inspirációs forrásai: a karrierünket érintő változásokra sarkallnak, esetleg életünk problémáival szembesítenek minket, de olyan is előfordul, hogy egy-egy utazási portált nyitunk meg miután megnéztük őket. Utóbbihoz gyűjtöttünk most 4 kiváló alkotást.
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon (2020)
A 97 éves legenda, David Attenborough 2020-as dokumentumfilmje egyrészt a természetkutató szerelmes levele a bolygónk szépségéről. Másrészt egy intelem, hogy állítsuk meg a globális felmelegedés és az emberi pusztítás hatásait. A 80 perces játékidő alatt látható sokszínű élővilág a történet üzenetével kiegészülve maradandó élmény lesz mindannyiunk számára.
Ezt is nézd meg! 5 film, amit mindenképp érdemes megnézned 2023 őszén
Ízek, imák, szerelmek (2010)
Ebben a romantikus drámában is bejárjuk a világot, csak itt a Julia Roberts által alakított Liz segítségével. A kívülről boldognak és sikeresnek látszó, középkorú nő egyszer csak hátrahagyja addigi életét, és utazni indul. Először Olaszországba, majd Indiába, végül Balira jut el, ahol megtalálja belső egyensúlyát és boldogsága forrását.
Mamma Mia! (2008)
A 24 ABBA-zenét felvonultató musical – úgy mint a tíz évvel későbbi folytatása is – gyönyörű görög tájakra, egész pontosan Kalokairi szigetére csábít el minket. Donna (Meryl Streep) egyedülálló anyaként neveli lányát boldogságban. Az Amanda Seyfried által alakított Sophie azonban hamarosan férjhez megy, így szükségét érzi, hogy az esküvőig találkozzon soha nem látott édesapjával.
Ez is érdekelhet: 5 októberi Netflix-sorozat, ami mindenkit odaszegez a képernyő elé
A lány édesanyja három korábbi szerelmét is meginvitálja a nagy eseményre, ahol a friss impulzusok mellett régi érzelmek is fellobbannak szereplőinkben. A nagy sikerű zenés-vígjáték rengeteg rajongóval rendelkezik, amelynek belebegtetett harmadik felvonásának maguk a színészek is nagyon örülnének.
Napsütötte Toszkána (2003)
A Diane Lane alakította írónő magánéleti és alkotói válságba kerül. Amikor barátnője meglepi őt egy itáliai úttal, először kételkedve is vág bele a kalandba. Megérkezvén megtetszik neki egy felújításra váró villa, amellyel kapcsolatban hezitál.
Ahogy azonban telik az idő a mediterrán olasz környezetben, az ott élőkkel kialakuló emberi kapcsolatok, a csodálatos környezet a természeti és gasztronómiai csodáival maradásra bírja főszereplőnket. És őszintén, ki ne maradna a napsütötte Toszkánában?