A Szahara semmi ehhez képest: 45 millió éve alig változik a Föld legszárazabb sivataga
Ha sivatagra gondolunk, a legtöbben a Szaharát látjuk magunk előtt. A Föld legszárazabb, nem sarkvidéki sivataga azonban Chilében található: az Atacama egyes részein annyira ritka a csapadék, hogy egyes mérőállomásokon még soha nem jegyeztek fel esőt. Egy új kutatás szerint ez a rendkívüli klíma sokkal régebbi lehet, mint eddig hittük.
A tudományos konszenzus hosszú ideig az volt, hogy az Atacama mai, extrém száraz állapota 10-20 millió évvel ezelőtt alakult ki. Az új kutatás erdeményei alapján a sivatag hiperszáraz magterületén már mintegy 45 millió évvel ezelőtt is kialakulhattak a maihoz hasonlóan szélsőségesen száraz körülmények, írja az IFLScience.
A kutatók különleges módszerrel jutottak erre a következtetésre. A sivatag belsejéből származó kvarckőzeteket vizsgálták, és azt figyelték, milyen nyomokat hagyott rajtuk az évmilliók során a világűrből érkező kozmikus sugárzás. A mintákban olyan ritka izotópok szokatlanul magas koncentrációját találták, amelyek arra utalnak, hogy ezek a felszíni kőzetek rendkívül hosszú ideje szinte érintetlenül hevernek ugyanott. Benedikt Ritter-Prinz, a Kölni Egyetem kutatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy az Atacama mai hiperszáraz magterülete már a középső vagy késő eocén korban kialakulhatott.
A legtöbb táj állandóan változik: az eső, a folyók, a szél és a hőmérséklet szép lassan, de folyamatosan átrajzolja a felszínt. Az Atacama legszárazabb részein viszont évente kevesebb mint két milliméter csapadék hullik, ezért ezek a folyamatok rendkívül lassan zajlanak. Tibor Dunai professzor szerint a táj geológiai értelemben szinte konzerválódott: a felszíni folyamatok olyan lassúak, hogy a sivatag képe földtörténeti időskálán is azonos marad.
A kutatók szerint a folyamat nagyjából 45 millió éve kezdődhetett, amikor a Föld egy rendkívül meleg időszak után fokozatos lehűlésnek indult. A térség addig is viszonylag száraz volt, a hőmérséklet csökkenése azonban tovább mérsékelte a nedvesség utánpótlását. Később az Andok kiemelkedése és az óceáni áramlatok változásai tovább erősítették ezt az állapotot. Ma az Atacama két hegylánc közé szorul: keletről az Andok, nyugatról a Chilei-parti-hegység állja útját a nedves légtömegeknek, így a Csendes-óceán és az Amazonas-medence felől érkező nedvesség sem jut el könnyen a sivatag belsejébe.
Bár az Atacama a világ egyik legszárazabb vidéke, időnként még itt is előfordul eső. Ilyenkor a sivatag egyes részei rövid időre virágba borulnak, és szinte felismerhetetlenné válnak. A sivatagi virágzás ritka pillanatai azonban csak rövid epizódok egy olyan táj életében, amely geológiai léptékben szinte mozdulatlan. Ez különbözteti meg igazán a Szaharától. A világ legismertebb sivataga korántsem állandó: a Föld pályájának ciklikus változásai nagyjából 21 ezer éves időskálán befolyásolják a szárazabb és nedvesebb időszakok váltakozását. A mai homoktenger helyén 15 és 5 ezer évvel ezelőtt tavak, mocsarak és gazdag élővilág létezett. Az Atacama ezzel szemben mintha más időszámítás szerint működne: miközben a körülötte lévő világ újra és újra átalakult, ez a sivatag évmilliókon át szinte ugyanaz maradt.
Olvasd el ezt is!