Nem a dinoszauruszok kihalása volt a Föld legnagyobb katasztrófája
A dinoszauruszok kihalását sokan a földi élet legsúlyosabb katasztrófájaként tartják számon, pedig a bolygó történetében volt egy ennél is pusztítóbb időszak. A perm időszak végén bekövetkezett tömeges pusztulás, amelyet gyakran csak „nagy kihalásként” emlegetnek, hajszál híján a teljes összeomlás szélére sodorta a bioszférát.
Az elmúlt több milliárd évben a Földünkön körülbelül harmincegy kihalási eseményt azonosítottak a kutatók. Ezek közül öt számít igazán súlyosnak, melyeket sokan csak a „nagy ötösként” emlegetnek. A legismertebb kétségtelenül a kréta–tercier kihalás, amikor egy hatalmas aszteroida becsapódása véget vetett a dinoszauruszok uralmának, és az akkori fajok nagyjából 75 százaléka eltűnt. A perm időszak végén bekövetkezett katasztrófa azonban ennél is nagyobb pusztítást végzett. Mintegy 252 millió évvel ezelőtt a tengeri fajok több mint 95 százaléka, a szárazföldi gerinceseknek pedig körülbelül 70 százaléka is eltűnhetett.
A folyamat hátterében a mai Oroszország területén lezajlott hatalmas vulkáni eseménysorozat, az úgynevezett szibériai trappbazalt-kitörés állhatott.
A Föld eleve forróbb volt a mainál, a vulkáni gázok és az erdőtüzek azonban tovább fűtötték a felszínt. A globális átlaghőmérséklet helyenként 35–40 Celsius-fok körül alakult, miközben ma ez nagyjából 15 fok. Az egyre szárazabb klíma miatt hatalmas területek váltak sivatagossá, egyes régiókban pedig folyók, tavak és más édesvízi élőhelyek tűntek el.
A légkör szintén ellenségessé vált. Az oxigénszint a perm végére körülbelül 15 százalékra eshetett vissza, ami már az ember számára is veszélyesen alacsony lenne. Közben a vulkánokból származó halogének károsíthatták az ózonréteget, így az ultraibolya sugárzás rendkívüli mértékben megnőtt. Egyes becslések szerint az Egyenlítő környékén 400 százalékkal, a sarki régiókban pedig akár 5000 százalékkal is erősebb lehetett az UV-sugárzás. Ennek nyomai növényi spórák mutációiban is megjelenhettek.
A víz felmelegedett, oxigénhiányossá vált, és a légkörből elnyelt anyagok miatt savasodott is. Egyes területeken az óceánok akár 32 százalékkal savasabbak lehettek a mainál, ami különösen súlyosan érintette a tengeri élővilágot. Ekkor tűntek el végleg többek között a trilobiták is, amelyek előtte nagyjából 250 millió éven át fennmaradtak, és két korábbi tömeges kihalást is túléltek.
A szárazföldi élővilág is súlyos veszteségeket szenvedett. Több meghatározó állatcsoport szinte teljesen eltűnt, köztük a kor csúcsragadozói közé tartozó gorgonopsidák, valamint számos korai emlősszerű hüllő. A túlélés sem jelentett valódi fellélegzést: egyes csoportok fajainak több mint 95 százaléka odaveszett, mások pedig ugyan átvészelték a katasztrófát, néhány millió évvel később mégis kihaltak.
A kevés nyertes egyike a Lystrosaurus volt. Ez a viszonylag kicsi, ásásra alkalmas állat valószínűleg részben föld alatti életmódjának és alkalmazkodóképességének köszönhette túlélését. A pusztítás utáni természetes ellenség nélkül maradt, így gyorsan elterjedt.
Olvasd el ezt is!