Ezért nincs egyetlen híd sem az Amazonason, a világ második leghosszabb folyóján
Az Amazonas több mint 6400 kilométeren kanyarog Dél-Amerikában, és vízhozamát tekintve messze a világ legnagyobb folyója. Mégis van egy meglepő sajátossága: a főágát egyetlen híd sem szeli át. Egy olyan korban, amikor szinte minden természeti akadályt áthidalunk, ez elsőre nehezen érthető.
Az egyik legegyszerűbb magyarázat elég prózai: nincs rá valódi szükség. Az Amazonas menti területek nagy része ritkán lakott, az infrastruktúra pedig szórványos. Sok helyen nincsenek olyan úthálózatok, amelyeket egy híd összeköthetne. Jó példa erre a brazil Amapá állam fővárosa, Macapá, amely félmilliós városként is elszigetelten működik, közúton nem kapcsolódik az ország többi részéhez. A közlekedés itt elsősorban magán a folyón zajlik. Ezt erősíti meg Walter Kaufmann, a Zürichi Szövetségi Műszaki Egyetem hídtervezéssel foglalkozó professzora is. Ahogy ő fogalmaz:
A másik ok már jóval összetettebb: a folyó és a környezete mérnöki szempontból rendkívül nehéz terep. Az esős évszakban évente 1500-3000 milliméter csapadék hullik, a vízszint ilyenkor egyes szakaszokon kilenc métert is emelkedhet. A folyó szélessége átlagosan 2-10 kilométer, áradások idején viszont akár 40-50 kilométerre is kitágulhat, szélsőséges esetben pedig még ennél is nagyobb területet borít el. A víztömeg amellett, hogy széles és kiszámíthatatlan, folyamatosan mozgásban lévő akadályokat is hordoz. A felszínen hatalmas, növényzettel borított úszó szigetek – úgynevezett matupák – sodródnak, amelyek több tízezer négyzetméteresek és akár három méter vastagok is lehetnek. Egy ilyen közegben egy híd megépítése komoly kockázatot jelentene.
A szárazföld sem kínál biztos alapot. A talaj sok helyen puha és instabil, a sűrű esőerdő pedig gyorsan visszahódítja az ember által átalakított területeket. Nem véletlen, hogy a régióban kevés nagyobb település alakult ki, és az infrastruktúra kiépítése is nehézkes. A történelem során számos település tűnt el a dzsungelben, nyomaikat ma már gyakran csak modern képalkotó technológiákkal lehet kimutatni.
Erre jó példa a BR-319-es út története. A Manaus és Porto Velho közötti, közel 870 kilométeres szakaszt az 1970-es években építették, de néhány évtizeddel később elengedték a projektet, mert fenntartása túl költségesnek bizonyult, és gyorsan leromlott az extrém környezeti hatások miatt. Ugyanakkor létezik egyfajta kivétel is: a Manaus közelében álló Phelippe Daou híd, amely azonban nem az Amazonas főágát, hanem a Rio Negrót íveli át. Az építése komoly vitákat váltott ki, és sokak szerint a kihasználtsága is korlátozott.
A környezetvédelmi szempontok talán a legfontosabbak, írja az IFLScience. A kutatások szerint az erdőirtás mintegy 95 százaléka utak közelében történik, mivel ezek hozzáférést biztosítanak a fakitermelőknek és a nehézgépeknek. Egy másik vizsgálat több millió kilométernyi – gyakran illegális – utat azonosított az Amazonas térségében, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az erdőirtáshoz és a tüzekhez. Ebben a kontextusban egy híd nem csupán mérnöki kihívás, de újabb kapu is lenne a térség kizsákmányolásához – egy olyan folyamat felgyorsításához, amely már most is komoly nyomást helyez az Amazonasra.
Olvasd el ezt is!