repülőgép

Akkora hátszelet kapott néhány repülőgép, hogy a hangsebességnél is gyorsabban repültek

Az ellentétes hőmérsékletű légáramlatok találkozása gyakran erős szél kialakulásához vezet, így történt nemrég az Atlanti-óceán felett is, ahol az északkeleti meleg és a délkeleti hideg levegő ütközése jelentős széllökéseket eredményezett. A jelenség pedig az egyes járatok esetében nemcsak a rettegett turbulenciát befolyásolta, hanem a menetidőt és a sebességet is.

Az érintett repülőgépek utasai bizonyára örültek, hiszen a járatok látványosan korábban érkeztek meg az adott célállomásra. A Virgin Atlantic Washington DC-ből Londonba tartó gépe mintegy 45 perccel, a United Airlines New Jerseyből Lisszabonba közlekedő járata pedig 20 perccel a várható érkezés ideje előtt szállt le – írja a Washington Post.

Ez is érdekelhet: Ez a szuperszonikus repülőgép képes lesz egy óra alatt New Yorkból Londonba repülni

A repülők sebessége meghaladta az 1280 kilométer/órás sebességet, ami nagyjából 320 kilométer/órával több annál a gyorsaságnál, amit az utasszállítók általában el szoktak érni.

A washingtoni Nemzeti Meteorológiai Szolgálat mérései szerint az Atlanti-óceán felett tomboló szél elérte a 426 km/órát, így a gépek a hangsebességnél gyorsabban repültek.

Mindez lenyűgöző, azonban a repülők nem törtek át a hanghatáron, hiszen a saját, megszokott sebességükkel közlekedtek, csak a szokatlanul gyors légáramlatok között – tehát technikailag ez nem történt meg. Jeff Berardelli, a WFLA Tampa Bay meteorológusa elárulta, hogy a sebességet ilyenkor a közeghez kell mérni.

Olvasd el ezt is! Mi történik, ha a gépünk nem tud landolni a rossz idő miatt?

A futóáramlások nemcsak a gyorsabb célba jutáshoz segíthetnek hozzá, hanem az üzemanyag-takarékos repüléshez is. A Reading Egyetem tanulmánya szerint, akár 16 százalékkal kevesebb is lehet az üzemanyag-felhasználás, ha a gépek jól kihasználják a jet-streamet, ez pedig jóval kevesebb szén-dioxid-kibocsátást is jelent.

A figyelmetekbe ajánljuk