repülés
Shutterstock

Meglepő, de ebben az időben a legrázósabb a repülés

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a tiszta, napsütéses napok a legjobb feltételek a repüléshez, pedig valójában a meleg idő egyáltalán nem kedvez a repülőknek.


A hőség miatt a levegő „vékonyabbá" válik, ami csökkenti a felhajtóerőt, amelyre a repülőgépeknek a felszálláshoz szükségük van. Minél melegebb a hőmérséklet, annál nehezebben emelkedik a repülőgép utazómagasságra.

Kathleen Bangs, egykori kereskedelmi pilóta, jelenleg a FlightAware szóvivője szerint a hidegebb napok valójában sokkal jobbak a repüléshez.

Bangs a Japan Timesnak elmondta, hogy minél melegebb és párásabb a környező levegő, annál jobban romlik a repülőgép motorjának és szárnyának teljesítménye.

A repülőgépek a legjobb teljesítményüket hűvös vagy hideg hőmérsékleten érik el, mivel megnő a levegő sűrűsége

– mondta.

Bijan Vasigh, a floridai Daytona Beachen található Embry-Riddle Aeronautical Egyetem közgazdasági és pénzügyi professzora el is magyarázta a The Sun cikkében, hogy pontosan milyen hőmérsékleten kezdenek el küszködni a repülőgépek. Elmondása szerint, amikor a hőmérséklet meghaladja a 39 Celsius-fokot, „akkor válik igazán problémássá a helyzet a légitársaságok számára".

Olvasd el ezt is! A pilóták szerint itt érdemes ülnöd, ha félsz a turbulenciától

Idén a nyári hőmérséklet már így is hatással volt az utazásra Európában, de Vasigh szerint hamarosan még nagyobb problémát jelenthet a pilóták számára.

Több pilóta egyébként már korábban is arra ösztönözte a stresszesebb utasokat, hogy olyan járatokat foglaljanak, amelyek kora reggel szállnak fel, mert akkor a leghűvösebb a levegő; azaz a turbulenciára is kevesebb esély van, és a gép is könnyeben tud majd felszállni.



A szakértők azonban nem győzik hangsúlyozni: bár az egyre melegedő hőmérséklet miatt a repülések durvábbak lehetnek a jövőben, de még mindig teljesen biztonságosak.

A figyelmetekbe ajánljuk