Vorkuta a tundra közepén fekszik, azon a vidéken, ahol télen a mínusz 50 Celsius-fok sem ritka. A város létét a szénnek köszönheti: a Szovjetunió hatalmas bányászati központot épített ki itt, körülötte pedig sorra nőttek ki a földből a kisebb települések, panelházakkal, boltokkal, iskolákkal és művelődési házakkal.
A környék történetéhez azonban sötét fejezet is tartozik. Vorkuta a Gulag egyik hírhedt központja volt, ahol foglyok ezrei dolgoztak a bányákban és az építkezéseken. Később civilek is tömegesen érkeztek, a szovjet tervek pedig százezres lakossággal számoltak. A rendszer összeomlása után azonban kiderült, hogy az északi bányavárosok fenntartása alig éri meg.
Az egyik településen egész paneltömbök állnak üresen, miközben egy-egy házban még mindig él néhány család. Van, ahol kézzel írt cetli jelzi a bejáratnál, hogy az épületet ne tekintsék teljesen elhagyottnak.
A kiürült részek közben gyorsan pusztulnak. Betörnek az ablakok, eltűnnek a csövek és radiátorok, a hideg pedig átszivárog a még lakott lakásokba. Az egyik helyi beszámolója szerint otthonának padlója mindössze 5 Celsius-fokos volt, ezért télen bent is vastag zokniban és nemezcsizmában jártak.
Ez azonban nem nagylelkűség: amíg nincs új tulajdonos, a régi lakónak továbbra is fizetnie kell a fenntartási és közüzemi költségeket. Sokan egy állami áttelepítési programban bíznak, de a várólista hosszú. A forrás szerint mintegy 14 ezren vártak arra, hogy máshol kapjanak otthont.
Olvasd el ezt is!