Több mint 60 éve ég a föld az amerikai szellemváros alatt
Centralia egykor békés pennsylvaniai bányásztelepülés volt, manapság azonban a világ egyik legismertebb szellemvárosaként emlegetik. A terület alatt 1962 óta antracit szén ég, a föld alatti tűz pedig mérgező gázokat, beszakadásokat és élhetetlen körülményeket okoz. Bár a legtöbb házat mára lebontották, néhány lakó továbbra sem tudott elszakadni a várostól, amelyet a szakértők szerint a tűz akár további évszázadokig emészthet.
Már keringenek hírek arról, hogy az Egyesült Államokban megugorhat a szellemvárosok száma, bár jóval prózaibb okokból, mint Centralia esetében. A város területének egyik korai tulajdonosa Robert Morris, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója volt, aki azonban csődbe ment, mielőtt érdemben fejleszteni tudta volna a vidéket. A környék korai átalakulása már a 18.század végén megkezdődött, amikor megépült a Reading Road, a Readinget és Sunburyt összekötő korai fizetős út. Miután kiderült, hogy a területen jelentős antracit szénkészlet húzódik, hamar megjelentek a kisebb bányák és bányászházak. A települést később a Locust Mountain Coal and Iron Company vásárolta meg, mérnökük, Alexander Rea pedig rendezett bányászvárossá tervezte át. Előbb Centerville-nek nevezte volna, de mivel Pennsylvaniában már létezett ilyen nevű település, végül a Centralia név mellett döntött. A várost 1866-ban jegyezték be hivatalosan, és a következő évtizedekben ír katolikus bányászok, kocsmák, üzletek, vasútvonalak és templomok formálták élő, többgenerációs közösséggé.
A város közösségi életének központja a Szent Ignác-templom lett, miközben a férfiak többsége a bányákban dolgozott. A 19. század végére Centralia virágzó kisvárossá nőtte ki magát: közel 2800 lakosa volt, több tucat kocsmával, üzletekkel, szállodákkal, színházakkal és vasúti kapcsolattal. A város történetéhez ugyanakkor erőszakos epizódok is kötődtek, köztük a Molly Maguires nevű ír bányászszervezet ügye, amelynek tagjai közül többeket kivégeztek a régióban.
Centralia a 20. század első felében fokozatosan veszíteni kezdett jelentőségéből. 1908-ban tűz pusztított a főutcán, a világháború és a gazdasági világválság meggyengítették a bányászatot, majd 1918-ban a spanyolnátha pusztított. A szerencsétlenségek sora 1948-ban folytatódott, amikor a közelben lezuhant a United Airlines 624-es járata, a mentési és helyreállítási munkákat részben a városból irányították. 1960-ban Centralia még mindig élő közösség volt, 1435 lakossal és egy működő szénbányával.
A végzetes fordulat 1962-ben következett és a város új szemétlerakójához kötődött. Ez egy régi külszíni bányaüregben kapott helyet az Odd Fellows temető közelében. Május 27-én a tűzoltók a szokásos módon meggyújtották a szemetet, majd este eloltották a lángokat. Két nappal később azonban a tűz visszatért, majd újra és újra fellobbant. Amikor megpróbálták átforgatni a hulladékot, kiderült, hogy az üreg falán volt egy nyílás, ami az elhagyott bányajáratokhoz és a szénrétegekhez vezetett. A tűz így hamar bejutott a föld alá, és lassan minden égni kezdett Centralia alatt.
A következő években több kísérletet is tettek az eloltásra, de a bürokrácia, a korlátozott munkavégzés, a nem megfelelő feltárás és a hibás döntések miatt egyik sem járt sikerrel. Volt terv árkok ásására, víz és zúzott kő betömedékelésére, később pedig hamugát építésére is, de a tűz gyorsabban terjedt, mint ahogy a hatóságok reagálhattak volna. A város 1966-ban még derűsen ünnepelte fennállásának századik évfordulóját, időkapszulát helyeztek el, és a lakók többsége nem is sejtette, hogy hamarosan maguk mögött kell hagyniuk otthonaikat.
Az első látványos figyelmeztetés 1979-ben érkezett, amikor egy John Coddington nevű benzinkút-tulajdonos gőzt látott felszállni a telek mellett. Néhány nappal később megmérte a föld alatti benzintartályok hőmérsékletét, amely 70-74 Celsius-fokra emelkedett. A robbanásveszély miatt a kutat kiürítették, majd később lebontották.
1981-ben egy 12 éves fiú, Todd Domboski majdnem életét vesztette, amikor nagyanyja kertjében beszakadt alatta a talaj. A forró, mérgező gázokat okádó gödör állítólag akár 45 méter mély is lehetett. Az eset országos médiafigyelmet irányított Centraliára. A lakók közül sokan már korábban is panaszkodtak rosszullétre, szemfolyásra, orrfájdalomra és állandó fáradtságra, de a hatósági lépések lassú ütemben zajlottak.
Az amerikai kongresszus végül 42 millió dolláros alapot hozott létre a lakók átköltöztetésére. A folyamat azonban megosztotta a közösséget: voltak, akik távozni akartak, mások ragaszkodtak generációk óta birtokolt házaikhoz. 1992-ben Bob Casey kormányzó kisajátította a még megmaradt ingatlanokat, később pedig újabb kilakoltatási kísérletek indultak. Végül megállapodás született: néhány lakónak megengedték, hogy életük végéig maradjanak, de házaik haláluk után az államhoz kerülnek.
Ahogy a város lakói, úgy maga a település is lassan eltűnt. A Szent Ignác-templomban 1995-ben tartották az utolsó vasárnapi misét, majd az épületet 1997-ben lebontották. A régi 61-es út egy szakasza pedig annyira megrongálódott, hogy kerülőutat építettek helyette. A lezárt szakasz később Graffiti Highway néven vált turistalátványossággá, míg 2020-ban földdel be nem temették, hogy távol tartsák a látogatókat.
Centralia ma alig emlékeztet egykori önmagára. Az utcák nagy részét benőtte a növényzet, a házak helyén üres telkek, alapmaradványok, vadvirágok és fák állnak. Néhány épület még megmaradt, az Assumption of the Blessed Virgin Mary ukrán katolikus templom pedig ma is működik, mert nem közvetlenül az égő szénrétegek fölött áll. A föld alatti tűznek ma már kevesebb látványos nyoma van a városmagban, de a környéken még mindig látható füst és érezhető a forróság.
Olvasd el ezt is!