Lufthansa repülőgép
Fotó: Shutterstock

A kép illusztráció.

326 utassal a fedélzeten csapta földhöz repülőgépét egy tanuló pilóta – videó!

Ha nem bírjuk a repülést vagy magát a landolást, ezt a videót érdemes inkább el sem indítanunk, a felvételen ugyanis jól látható, ahogy egy Frankfurtból Los Angelesbe tartó járat tanuló pilótája csak bizonytalanul tudja letenni az utasokkal teli járatát.


Úristen! Ez a legdurvább landolás, amit valaha is rögzítettünk közvetítéseinkben

– kommentálta élőben a veszélyes landolást a Lufthansa munkatársa.

Az eset azonban az utókornak is fennmaradt, mivel egy közel négyperces videó is felkerült az internetre, amelyben azt követhetjük végig, ahogy a kevés tapasztalattal rendelkező pilóta majdnem belecsapja a földbe landoláskor repülőgépét.

A Lufthansa légitársaság Boeing 747 típusú gépe jól láthatóan visszapattan első próbálkozásra, illetve ezzel egyidőben szürke füstöt is áraszt magából a kritikus másodpercekben.

Ezt is olvasd el! 6 zóna a világon, ahol egy repülőgép sem haladhat át

A visszapattanást követően átstartolást hajtott végre a pilóta, vagyis újra levegőbe emelte a repülőgépet, majd második nekifutásra már sikeresen letette azt a Los Angeles-i repülőtéren.

A fedélzeten 326 utas, valamint a 19 tagú személyzet utazott, szerencsére senkinek sem esett baja,

idézi a USATodayt a Drive Magazin.

Ezt is nézd meg! 20 perc alatt Amerikába juthatnánk: érkezik a hiperszonikus repülőgép

A légitársaság közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amiben leírták, hogy a LH 456-os járat minden gond nélkül visszatért végül Frankfurtba. Az indulás előtt – az előírások szerint – a személyzet átvizsgálta a gépet, majd a helyi műszaki részleggel is konzultáltak. A műszaki szakemberek nem találtak olyan sérüléseket, amelyek aggodalomra adnának okot.

Ezenfelül megerősítették, hogy Frankfurtban is átvizsgálják majd az érintett járművet, hogy teljes mértékben megbizonyosodjanak műszaki állapotáról.

A figyelmetekbe ajánljuk