turista
Shutterstock

Ezekben az országokban a legkönnyebb megtanulni a nyelvet Európában

Illetve a legnehezebb.

Ha egy másik országba tervezünk ellátogatni, néhány szó és kifejezés megtanulása nagyban megkönnyítheti a dolgunkat. Nem meglepetés, hogy a nyelv – vagy akár a különböző dialektusok – ismerete segíthet a jobb beilleszkedésben is, ha hosszabb távra tervezünk külföldön maradni. De hol lehet Európán belül a legkönnyebben megtanulni a helyi nyelvet?

A Preply nevű tanulási platform 29 európai országot vizsgált meg, hogy kiderítse, melyik országban lehet a legkönnyebb dogunk, ha a nyelvekről van szó.

Ez is érdekelhet: Hova költözzünk Európán belül, ha csak angolul beszélünk?

A rangsor a legnagyobb kihívástól a legkisebb kihívásig rangsorolták olyan kritériumok alapján, mint az angol nyelvtudásuk, az anyanyelvük, az akcentusok, a dialektusok és a nyelvórák átlagos költségei.

Melyek a nyelvek szempontjából legkevésbé kihívást jelentő országok?

Melyek a nyelvek szempontjából a legkiesebb kihívást jelentő országok?

Szerbia az olcsó nyelvóráknak köszönhetően a harmadik helyen áll. Itt átlagosan 19 euróba kerül egy nyelvóra, mindössze két hivatalos nyelve van, a szerb és az albán. Ami a nyelvjárásokat illeti, összesen nyolcat ismernek el. Szerbia a legalacsonyabb pontszámot az angol nyelvtudás terén érte el, ahol az elemzett 29 ország közül a 13. helyen végzett.

Szintén a harmadik helyen végzett Portugália is, főként azért, mert az egyetlen beszélt nyelve a portugál. De ha valaki azon gondolkodik, hogy az országba utazik vagy költözik, akkor készüljön fel tíz különböző regionális dialektusra is. Portugáliában viszont sokan beszélnek angolul, a 7. helyen végeztek a rangsorban. A legolcsóbb nyelvórák tekintetében is az első tízben van, 21 eurós óradíjjal.

A nyelvtudás szempontjából legkevesebb kihívást jelentő országok között a második helyen Írország áll. Írországban az angol mellett a gael az egyetlen beszélt nyelv, és mindössze négy elismert regionális dialektusa van. Nem meglepő, hogy az angol nyelvtudás tekintetében is a legmagasabb helyet foglalja el (az Egyesült Királysággal együtt). Ha meg akarnánk tanulni a gael nyelvet, akkor az órák átlagosan 23 euróba kerülnek egy alkalomra.

Olvasd el ezt is: Dolgoznál a tengerpartról? Nem lehetetlen, de érdemes jól felkészülni

A Preply szerint Európában a legkönnyebben eligazodni nyelvileg Romániában lehet. Három hivatalos beszélt nyelvvel rendelkezik: román, magyar és német. Az országban van a legkevesebb, három, bejegyzett nyelvjárás és dialektus is.

Bár az angol nyelvtudás tekintetében a lista közepén végzett, a romániai magánórák átlagosan 15 euróba kerülnek – ez összességében a harmadik legolcsóbb.

Melyek a legnagyobb kihívást jelentő országok a nyelvtanulás szempontjából?

A regionális eltérések tekintetében a legtöbb akcentussal és dialektussal rendelkező ország Hollandia volt. Csak ebben az országban 70 variáció létezik. Norvégia, az Egyesült Királyság és Törökország szorosan mögötte következik 60, illetve 52 variációval.

A legnagyobb kihívást jelentő országok élén Franciaország és Svájc végzett. Franciaországban volt a legalacsonyabb az angol nyelvtudás, a nyelvórák pedig átlagosan 26 euróba kerülnek. Ha ez nem lenne elég: Franciaországban összesen 40 egyedi regionális dialektus és akcentus létezik.

De Svájcban sem könnyű felvenni a ritmust, ahol négy különböző hivatalos nyelv van: a német, a francia, az olasz és a román. Az ország az angol nyelvtudás tekintetében is az utolsók között végzett.

A látogatók és a külföldiek számára a legtöbb nyelvi akadályt jelentő ország azonban Csehország volt. A magán nyelvórák átlagosan 72 euróba kerülnek, és bár csak egy hivatalos nyelv van (a cseh), 26 különböző dialektust és nyelvjárást beszélnek.

(Euronews)


A figyelmetekbe ajánljuk