Emberek nélküli paradicsommá vált Csernobil tiltott zónája – Videó!

Az 1986 áprilisában bekövetkezett reaktorbaleset a modern történelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófája volt. A robbanás és az azt követő tűz radioaktív szennyeződést szórt szét a térségben, Pripjaty és Csernobil környékét kiürítették, a szovjet hatóságok pedig nagyjából 30 kilométeres tiltott zónát jelöltek ki az erőmű körül. A Csernobili Zóna ma megközelítőleg 2600 négyzetkilométert fed le Ukrajnában, és továbbra is a világ egyik legismertebb radioaktívan szennyezett területe.

A természet azonban másképp reagált, mint ahogy sokan várták, írja a ScienceAlert. Az állatok nem vesznek tudomást a figyelmeztető táblákról, és amint az emberek eltűntek, a terület lassan menedékké vált számukra. Egy friss kutatásban kameracsapdákkal vizsgálták Észak-Ukrajna védett és kevésbé védett térségeit, köztük a Csernobili Sugárzási és Ökológiai Bioszféra Rezervátumot, valamint több közeli természetvédelmi területet.

A kutatók több tízezer észlelést elemeztek, de fontos különbséget tenni: egy kameracsapdás felvétel nem jelent automatikusan új egyedet, hiszen ugyanaz az állat többször is elhaladhat ugyanazon az útvonalon. Tehát nem csupán arról van szó, hogy megszámolták az állatokat, de előfordulási valószínűséget és észlelési mintázatokat vizsgáltak. Így rajzolódott ki az erős összefüggés: az állatok sokfélesége és jelenléte ott volt a legmagasabb, ahol a védett területek nagyobbak, összefüggőbbek, az emberi jelenlét pedig alacsonyabb.

Ez a csernobili történet egyik legnyugtalanítóbb tanulsága. A radioaktív szennyezés hatását a mostani vizsgálat nem mérte, vagyis a kutatás nem azt állítja, hogy a sugárzás ártalmatlan lenne az élővilágra. Inkább arra mutat rá, hogy a nagytestű vadállatok számára az emberi jelenlét hiánya önmagában is jelentős előnyt jelenthet. A jávorszarvasok például érzékenyen reagáltak az emberekre, és ritkábban jelentek meg ott, ahol a kutatók vagy más emberek gyakrabban mozogtak.

A Csernobili Zóna ezért egyszerre örök sebhely és menedék. A katasztrófa nyomai nem tűntek el, a talaj és az ökoszisztéma egyes részei ma is szennyezettek, de az elhagyott települések, erdők és mocsaras területek olyan összefüggő élőhelyet alkotnak, amely Európában ritkaságnak számít. A nagy, egymáshoz kapcsolódó védett részek több mozgásteret, táplálkozóhelyet és búvóhelyet adnak azoknak a fajoknak, amelyek máshol gyakran éppen az ember közelsége miatt szorulnak vissza.

A mostani eredmények a természetvédelem számára is fontosak. A kutatók szerint a nagy, összekapcsolt és hatékonyan védett területek hosszú távon jobb esélyt adnak a nagytestű állatoknak, mint a kisebb, elszigetelt élőhelyek. Csernobil példája nem idilli történet, és nem is a katasztrófa romantizálása. Inkább kemény emlékeztető arra, hogy az utak, a települések, a vadászat és a folyamatos zavarás milyen mélyen alakítja az élővilág lehetőségeit.