zombi az ajtó mögött
Fotó: Nathan Wright/Unsplash

Finn tudósok „zombikkal” modellezték, hogyan terjednek a kórokozók

Finn kutatók megpróbáltak vírusként terjedő élőhalottakat modellezni, mindezt annak érdekében, hogy megértsék, hogyan is terjednek a kórokozók.


A Pauliina Ilmonen, az Aalto Egyetem matematikusa által vezetett csoport egy esetleges zombifelkelést modellezett. Azt vizsgálták, hogyan kezdődne Finnországban egy élőhalottakból álló járvány. A kutatók szerint mindez olyan felismeréseket tárhat fel, amelyek segíthetnek a jövőbeli pandémiákra való felkészülésben.

Ez is érdekelhet: Ősi zombivírusokat élesztettek újra Szibériában

Arra jutottak, hogy a fertőzés megfékezésére álló időablak nagyon szűk: egyetlen zombi esetén mindössze hét órán belül kellene cselekedni.

Vagy az adott város karanténba zárásával, vagy akár az alany megsemmisítésével. Ezt követően már a kutatók szerint elkerülhetetlen, hogy a megfertőzötteek az egész országot ellepjék.

embert\u00f6meg

Fotó: mostafa meraji/Unsplash

Meglepett, hogy milyen gyorsan kellene reagálnunk, hogy életben tartsuk a lakosságot. Továbbá elgondolkodtatott olyan erkölcsi kérdésekről, mint az egyének jogai a társadalom jogaival szemben

vélekedett Ilmonen.

A fiktív forgatókönyvek felhasználása a járványok terjedésének megértéséhez nem teljesen új ötlet. Korábban használtak már „zombikat” különböző orvostani vagy matematikai elméletek bizonyításához is.

Ezt is olvasd el! The Last of Us: mekkora az esély a sorozatban látott apokalipszisre?

​Mi a valószínűsége annak, hogy egy ember túlél egy zombival való találkozást? 

A probléma az, hogy itt vakon járunk, mert az ilyen kérdésekre vonatkozó valós adatok erősen korlátozottak

– magyarázta Lauri Viitasaari matematikus.

A csoport egy másik tudósaNatalia Vesselinova még ezt kiegészítette:

A szimulálandó ember-zombi interakciók nagy száma miatt ez a modell további számolásokat igényel.

A szakértők szerint a modell a világ más régióira, sőt más forgatókönyvekre is adaptálható, például az álhírek, veszélyes dezinformációk terjedésének tanulmányozására is. Ebben az aktuális problémában főleg a kárenyhítési stratégiák kidolgozásában segíthet nagymértékben.

A figyelmetekbe ajánljuk