egy űrrakéta kilövése
Fotó: Shutterstock

Megdöbbentő felvétel: kilövés után felrobbant a japánok egyik űrrakétája

Egy japán cég által gyártott rakéta másodpercekkel azután robbant fel, hogy kilőtték azzal a céllal, hogy egy műholdat állítson pályára. Az incidens okai egyelőre nem világosak, írja a Guardian. Mutatjuk a videót a balesetről.


A tokiói székhelyű Space One 18 méter hosszú, Kairos nevű rakétája március 13-án egy kis kormányzati tesztműholddal a fedélzetén felszállt a Japán nyugati részén fekvő Wakayama régióból. Másodpercekkel később a szilárd hajtóanyaggal működő rakéta lángokba borult, és hatalmas füstfelhőben tűnt el, majd felrobbant.

A tervek szerint a Kairos a műholdat a felszállás után 51 perccel állította volna Föld körüli pályára. Az alkatrészhiány és egyéb problémák miatt a Space One állítólag ötször halasztotta el a rakéta indítását.

Az első Kairos rakéta indítását végrehajtottuk, de intézkedést hoztunk a repülés megszakítására. A részleteket vizsgáljuk

– áll a Space One közleményében.

Bár égő törmelék hullott a környező dombokra, a kihelyezett szórófejek azonnal elkezdték az oltást. A kissé távolabb lévő, nyilvános kilátóhelyeken több száz néző gyűlt össze, akik meglehetősen csalódottan indultak haza az eset után. A 15 ezer lakosú wakayamai Kushimoto város polgármestere, Katsumasa Tashima meglepetésének és csalódottságának adott hangot.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kimenetelű lesz. De a város továbbra is támogatni fogja a Space One-t, és ezután is fel fogjuk ajánlani a segítségünket, hogy az első rakéta sikeres indítása megtörténhessen

– mondta.

Mindennapos jelenség, hogy egy új rakétarendszer első néhány indítása kudarcba fullad, jó példa erre a SpaceX kezdeti balszerencséje. A Kairos felrobbanása ennek ellenére nagy csapást jelent Japán számára, az ország ugyanis éppen azon van, hogy belépjen a potenciálisan jövedelmező kereskedelmi műholdak piacára.

A Space One-t 2018-ban hozta létre egy japán óriáscégekből álló csoport, köztük a Canon Electronics, az IHI Aerospace, a Shimizu építőipari cég és az állami tulajdonú Development Bank of Japan.

A Japán Űrügynökség a közelmúltban ennél sokkal pozitívabb történések miatt is bekerült a hírekbe: sikeresen landoltak ugyanis egy pilóta nélküli szondával a Holdon. A SLIM nevű leszállóegység január 19-én az oldalán ért le a Hold felszínére, helyzete miatt pedig a napelemei nem tudtak bekapcsolni, így sokáig akkumulátorról működött. A Nap sugarai végül valahogy mégis eltalálták a szondát, így az bekapcsolt, és képet is küldött a Hold felszínéről, majd csodával határos módon túlélte a két hétig tartó, -133 °C-os éjszakát.

A figyelmetekbe ajánljuk