SpaceX rakéta.

Illusztráció.

Fellövés közben megsemmisült a világ legerősebb rakétája

Az Elon Musk által birtokolt Spacex Starship nevű űrhajóját magyar idő szerint ma (április 20.) délután lőtték fel, azonban a rakéta a művelet közben megsemmisült.


A mai nap tömegek gyűltek össze a texasi Boca Chicában, hogy szemtanúi legyenek annak, ahogy Elon Musk cége, a SpaceX az űrbe repíti a történelem eddigi legnagyobb rakétáját, a Super Heavy-t, ami a Starship nevű űrhajóval emelkedett volna a magasba.

A fellövésre eredetileg április 17-én, vasárnap került volna sor, ám egy sor technikai probléma miatt a történelmi indítást csütörtökre kellett halasztani.

Ez is érdekelhet: Nagy bejelentést tett a NASA: ez a 4 űrhajós látogatja meg a Holdat

Elsőre úgy tűnt, hogy a mai akció során minden rendben lesz: magyar idő szerint kora délután sikeresen elindították a rakétát és a rajta lévő űrhajót űrhajót, azonban a felszállás után nem sokkal az eszköz felrobbant. A jelentések szerint a két fokozat nem tudott szétválni, és végül ez okozta a robbanást.

Fontos megjegyezni, hogy az űreszköz egy személyzet nélküli repülést hajtott végre, azaz senki nem sérült meg az incidens során.

Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy az egyben le tudták tesztelni a Starship-rendszert: az eredeti tervek szerint az első fokozat, a rakéta pár perc után levált volna az űrhajó többi részéről, és belehullott volna az óceánba, míg a második fokozat – maga az űrhajó – tett volna egy kört a bolygónk körül, és körülbelül másfél óra után Hawaii környékén szállt volna le.

A kissé kínos esettől függetlenül a SpaceX illetékesei egyáltalán nem csalódottak, mivel ez volt az eszköz első éles tesztje. Érdemes kiemelni, hogy az ilyen jellegű kísérleteknél a sikertelen próbálkozások abszolút „benne vannak a pakliban”, sőt a mérnökök kifejezetten sokat tanulhatnak az ehhez hasonló esetekből.

Az újrahasznosítható rakétával rendelkező Starship ettől függetlenül a jövőben fontos része lesz a napjainkban is zajló „űrforradalomnak”, ugyanis a tervek szerint a 2025-ben elinduló Artemis-3 program során a SpaceX járművével fogják az űrhajósok újrafelfedezni a a Holdat.

Forrás: 24.hu

A figyelmetekbe ajánljuk