Az UFO-k iránti rajongás erősen kötődhet a huszadik századi Amerikához, ám a rejtélyes repülő objektumok nem ismernek kulturális vagy időbeli határokat, erre a legjobb példa az Utsuro-bune japán legenda.
1803-ban egy furcsa hajó sodródott a japán tengerparta, és egy gyönyörű nő bukkant fel mellette, aki különös ruhát viselt és egy dobozt cipelt magával. Az asszony nem tudott kommunikálni a helyiekkel, a hajóját pedig rejtélyes írással jelölték meg.
A Hitacsi tartományban található utsurobune, azaz üreges hajó története számos Edo-korabeli (1603-1868) feljegyzésben megtalálható, és Tanaka Kazuo, a Gifu Egyetem professzora hosszú évek óta tanulmányozza a témát.
Tanaka az Aum Sinrikjó-szekta által 1995-ben elkövetett halálos szarin-támadások után kezdett kutatni a hajó után:
Rengeteget cikkeztek az Aum alapítójának, Asahara Shōkōnak a próféciáiról és arról, hogy képes lebegni a levegőben. Pedig a szekta vezető tagjai a tudományos elit részei voltak. Elkezdtem előadásokat tartani a paranormális jelenségeket tudományos szempontból vizsgálva, ami azt jelentette, hogy mindenféle tananyagot gyűjtöttem, például az Egyesült Államokban található UFO-król és a japán folklórról. Eközben bukkantam rá az utsurobune legendára.
Jóval az amerikai UFO-történetek előtt az Edo-korabeli japán dokumentumokban ábrázolt űrhajó szintén egy repülő csészealjra hasonlított.
Az UFO-k ugyanis azután váltak igazi szenzációvá, hogy a média beszámolt Kenneth Arnold amerikai üzletemberről, aki 1947. június 24-én elmondása szerint repülő csészealjakat látott.
A világ minden tájáról hasonló történetek kezdtek el özönleni. A leghíresebb egy szintén 1947-es eset, amikor az év júliusában állítólag egy UFO zuhant le az új-mexikói Roswell közelében. Végül nem találtak meg roncsokat, csak a szemtanúk kétértelmű vallomásai maradtak fenn. De természetesen ugyanez volt a helyzet a világ összes többi UFO-történetével is – rejtélyek, érdemi bizonyítékok nélkül.
Az utsurobune-legenda azonban számos olyan dokumentumot tartalmaz, amelyeket nyomként megvizsgálhatnak, így ebben az értelemben a kutatók számára ez egy sokkal kézzel foghatóbb rejtély.
Az Edo-korszakban Japán-szerte hasonló szóbeli hagyományok léteznek az üreges hajókról. Tanaka kutatásának középpontjában azok a különböző dokumentumok állnak, amelyek leírják az 1803-as hitachi incidenst, és amelyek egy gyönyörű nőt és egy furcsa hajót ábrázolnak, bár különböző dátumokat említenek.
Az egyik legismertebb forrás a Toen shōsetsu (Toen történetek), egy 1825-ös, fantasztikus szóbeszédeket rögzítő gyűjtemény, amelyet a Toenkai irodalmi kör írt, és amelyet a Nansō Satomi hakkenden (A nyolc kutya krónikái) című hosszú történelmi románcáról híres Kyokutei Bakin szerkesztett. Továbbiak Nagahashi Matajirō 1844-es Ume no chiri (Szilva por) című műve, valamint olyan gyűjtemények, mint a Ōshuku zakki (Ōshuku feljegyzések), Hirokata zuihitsu (Hirokata esszéi) és a Hyōryūki-shū (Hajótöröttek feljegyzései), amely a Japánban partra mosott külföldi hajók és a tengerentúlon partra szállt japán tengerészek történeteit gyűjti össze.
Tanaka először azt feltételezte, hogy az eset egy hajótörést szenvedett orosz bálnavadászról szóló beszámoló volt, de a hivatalos feljegyzésekben nem talált említést egy ilyen katasztrófáról. Ehelyett új anyagokat fedezett fel, és további háttérkutatásokban merült el. Eddig 11 dokumentumot talált a Hitachi utsurobune legendával kapcsolatban, amelyek közül a legérdekesebbek feltehetően 1803-ból származnak, ugyanabból az évből, amikor a hajó állítólag partra szállt.
Yanagita Kunio folklorista szerint az összes utsurobune-legenda alaptalan kitaláció, ám Tanaka szerint a hitachi utsurobune esetében egyértelmű különbség van az ország más történeteihez képest:
Először is, az eseményt úgy határozzák meg, hogy 1803-ban történt. És aztán furcsa, hogy vannak konkrét rajzok a hajóról, ami egy repülő csészealjra hasonlít. Úgy érzem, hogy valóban megtörtént eseményen alapulhat. De Japán akkoriban nagyrészt el volt zárva, így ha egy idegen hajó roncsa vagy idegen emberek érkeztek volna az országba, az hatalmas eseménynek számított volna. Feltehetőleg egy kormánytisztviselő vizsgálta volna ki az esetet, és hagyott volna egy nyilvános dokumentumot. Amikor brit tengerészek 1824-ben behatoltak Ōtsuhamába, ez lett az egyik oka annak, hogy a következő évben rendeletet hoztak a külföldi hajók visszaszorításáról.
Ám ahogyan a nő ruházatának leírása is változik a dokumentumtól függően, ugyanúgy változik az edény alakjának és méretének leírása is.
Ez a legenda azért olyan vonzó, mert annyi különböző elméletet lehet felállítani vele kapcsolatban, és arra emlékeztet, milyen mély és lenyűgöző tud lenni a japán kultúra
– zárta le Tanaka.
