Sok kutatás foglalkozott már azzal, hogy a hónapokig tartó súlytalanság során az emberi test olyan módon alkalmazkodik a természetellenes állapothoz, ami több egészségkárosodást is okoz az űrhajósoknak. A mikrogravitációnak a biológiánkra gyakorolt torzító hatását egy új tanulmány vizsgálta, fókuszban pedig az emberi agyat átszövő erek és az azokat körülvevő „üres" terek voltak.
A kutatás olyan változásokat tárt fel, amelyek két űrutazás között is megmaradtak.
Az amerikai kutatók 15 asztronauta agyáról készült mágneses rezonancia kép (MRI) felvételek sorozatát hasonlították össze, amelyeket a Nemzetközi Űrállomáson való hat hónapos tartózkodásuk előtt, majd a visszatérésük után hat hónappal készítettek – írja a ScienceAlert
A perivaszkuláris terek (az agyszövetben lévő rések, amelyekről úgy gondolják, hogy megkönnyítik a folyadékok egyensúlyát) méretének gondos felmérésére szolgáló algoritmusok segítségével a csapat megállapította, hogy a Föld körüli pályán töltött idő mélyreható hatással volt az agy vízháztartására – legalábbis az első alkalommal visszatérők esetében.
A veterán űrhajósok körében a küldetés előtt készült két és a küldetés után készült négy felvételen alig volt különbség a perivaszkuláris terek méreteiben. A kutatók szerint ez valószínűleg azért lehet, mert a tapasztalt űrhajósok agya már képes lehetett alkalmazkodni a változásokhoz.
Az eredmények talán nem is annyira meglepőek, tekintve, hogy már tudunk pár dolgot arról, hogy az agy hogyan torzul, amikor a gravitáció állandó vonzása megszűnik.
Az agyszövetekkel és azok folyadékmennyiségével kapcsolatos korábbi tanulmányok szerint az agyszövetek lassan épülnek fel az űrben töltött idő után, és egyes változások akár évekig is fennmaradhatnak.
Az űrhajósok életük során viszont ritkán tesznek néhány űrutazásnál többet, általában nagyjából hat hónapig tartózkodnak az űrben. Ám az űripar rohamos növekedésével ez gyorsan megváltozhat.
Emiatt is lesz érdemes megtudni, hogy az ismételt utazások súlyosbítják-e a károsodásokat, vagy az első utazás során tapasztalt változások csak átmenetileg egy újfajta normális állapot az űrhajósoknak.
A Scientific Reports folyóiratában megjelent tanulmány viszont elismeri, hogy a megnövekedett perivaszkuláris terek összefüggésében sem teljesen világos, hogy a változás számottevő egészségügyi kockázatokkal jár-e.
Ezt az elvezető rendszert általában alvás közben használjuk a legtöbbet. Úgy tűnik, hogy a szürkeállományunk körüli folyadékok kiáramlása fontos szerepet játszik az aktívabb óráinkban felhalmozódó salakanyagok eltávolításában.
Ha ezek a csatornák nem működnek hatékonyan, a káros anyagok felhalmozódhatnak, ami potenciálisan hozzájárulhat az Alzheimer-kórhoz hasonló neurodegeneratív betegségekhez.
Azt viszont túl korai lenne még megmondani, hogy a mikrogravitációnak van-e egyáltalán hatása a koponyánk körüli agyi gerincvelői folyadék keringésére, arról nem is beszélve, hogy a vízelvezető csatornahálózat alakjában bekövetkező változások jelentősek-e. Lehet, hogy ez addig nem is derül ki, amíg a kutatóknak nem áll rendelkezésükre egy megfelelő méretű minta veterán asztronautákból.
