Tyúk vagy a tojás volt előbb? A tudósok végre rájöttek a válaszra

Tyúk vagy a tojás volt előbb? A tudósok végre rájöttek a válaszra

A népszerű rejtély, amelyre úgy tűnt, hogy nincs válasz, talán végre megoldódott: a tudósok ugyanis azt állítják, hogy a tojás előbb volt, mint a tyúk.


Az áttörés, amely a jelek szerint véget vetett a vitának, egy 2017-ben felfedezett, megkövesedett őskori organizmusból származik – számolt be a Mirror.

A hawaii üledékekben talált Chromosphaera perkinskii egy egysejtű organizmus, amely sejtosztódás útján egy állati tojáshoz hasonlónak tűnő dologgá alakult. Ezeket a fajokat pedig több mint egymilliárd évvel ezelőttre datálták, ami jóval az első állatok megjelenése előtt történt.

Ez is érdekelhet: Ha túlcsordul bennük az érzelem, a házi tyúkok elpirulnak

Ezért úgy vélik, hogy a megtermékenyített petesejtből fejlődő embriókhoz vezető genetikai programok már az állati élet előtt lezajlottak, és így a rejtvényt tekintve ők voltak azok, akik aztán a „csirkéhez” vezettek. A szerző Omaya Dudin elmondta:

Ez viselkedés azt mutatja, hogy a többsejtű koordinációs és differenciálódási folyamatok már jóval azelőtt jelen voltak a fajban, hogy az első állatok megjelentek volna a Földön.

Köztudott, hogy az egysejtű élet, például a baktériumok már az állatok előtt is léteztek, amelyek petesejtből fejlődtek ki, és az embriófejlődés nagyon hasonló a különböző állatfajoknál. Korábbi kutatások azt is feltételezték, hogy a kemény héjú tojások, mint például a csirkéké, valószínűleg csak 300 millió évvel ezelőtt alakultak ki, most pedig úgy tűnik, hogy az első tojások több mint egymilliárd évvel ezelőtt keletkeztek.

Az új tanulmány tehát rávilágít arra, hogyan kezdődtek a többsejtű életformák a chromosphaera perkinskiivel, amely elérte maximális méretét, majd állati embriókra emlékeztető többsejtű kolóniákat alakított ki.

A kutatást a Genfi Egyetem tudósai végezték, és a Nature folyóiratban publikálták.

A figyelmetekbe ajánljuk