Miért kerül egy csirke több mint félmillió forintba?

Miért kerül egy csirke több mint félmillió forintba?

A Đông Tảo szárnyasok egyetlen példányáért akár több mint 600 ezer forintot is fizethetnek. A sárkánycsirkék természetesen a fekete piacon is nagy népszerűségnek örvendenek. De mitől ilyen népszerűek és drágák?

Sárkánycsirke 

A Haszon cikke mutatta be a világ egyik legértékesebb baromfiját: nagy, tumorszerű, ormótlan láb, robusztus megjelenés, exkluzivitás és elképesztő piaci érték – írja a magazin.

A sárkánycsirkének is nevezett állat különlegességét egyebek között az adja, hogy a világon kizárólag Vietnámban, azon belül is Hanoi-ban tenyésztik.

Nevelésük évekig eltart, és minden egyes példány speciális gondozást igényel. A Đông Tảo pontos eredete nem ismert, de az országban már évszázadok óta nagy becsben tartják őket. Eleinte az erős lábuk miatt kakasviadalokra tenyésztettek – innen származik a sárkánycsirke elnevezés is. Manapság már teljesen más szerepet töltenek be az ázsiai ország kulturális életében.

A húsuk igazi ínyencségnek számít, amit a vietnámiak ünnepnapokon fogyasztanak. A kiemelkedően szép példányokat pedig kiállításokra és szépségversenyekre viszik a büszke tulajdonosok.

Shutterstock

A legjobb körülmények 

Ahogy fentebb írtuk, a legértékesebb állatok több mint 2000 dollárt, azaz nagyjából 600 ezer forintot is megérnek.

Ha a tulajdonos úgy dönt, hogy elad egy példányt, akkor szépségversenyre nevezi a csirkét, és egy igaz wellnessközponttá alakul át a baromfiól.

A verseny előtt egy hónapig speciális, magas fehérjetartalmú étrenden tartják az állatot, és a csirke gazdája egy sós teakeverékkel mossa minden nap az állat lábait.

Ahogy a Haszon írja, a szépségversenyen minden számít: a taréj, a tollazat és a lábak is.

Minél idősebb egy szárnyas, annál nagyobbak és jellegzetesebbek a vonásai.

Éppen ezért nem ritka, hogy egy Đông Tảo-t 7-8 évig is nevel a gazdája. Viszonyításképp 500 példányból nagyjából 15 alkalmas a versenyzésre.

Ezek a ritka példányok érnek meg 2000 dollárt. Az esetlenebb, kevésbé daliás sárkánycsirkéket a helyi piacokon árulják, jellemzően ünnepnapok előtt.

Csibecsempészet

Ugyan a sárkánycsirkét övező rajongás főleg Vietnámra korlátozódik, a szárnyasok iránti érdeklődés világszerte növekszik:

2018 áprilisában az isztambuli rendőrség 802 Đông Tảo tojást foglalt le a repülőtéren. A bűnözők speciális bőröndökben akarták becsempészni az értékes portékát, sikertelenül. A hatóságok a tojások összértékét 1,6 millió dollárra becsülték.


A figyelmetekbe ajánljuk