Tejút, űr, égbolt, csillag, távcső
Fotó: GettyImages

Semmihez sem hasonlítható objektumokat találtak a Tejútrendszer közepén

2020-ban a csillagászok 6 olyan objektumot találtak a Sagittarius A* – azaz a Tejútrendszer közepén elhelyezkedő fekete lyuk – közelében, amelyek semmihez sem hasonlítanak az egész galaxisban. Annyira különlegesek, hogy egy vadonatúj tudományos osztályba soroltak be őket a szakemberek: G-objektumoknak nevezték el őket. De mit is lehet tudni ezekről?


Az eredeti két objektum – G1 és G2 néven – először közel két évtizede keltette fel a csillagászok figyelmét. Pályájuk és furcsa természetük a következő esztendők során fokozatosan állt össze a tudósok fejében.

Úgy tűnt, hogy 100 csillagászati egység (1 egység = 1 Föld és Nap közötti távolság, nagyjából 150 millió km-rel) átmérőjű, óriási gázfelhőkről van szó, amelyek a fekete lyukhoz közeledve hosszabbra nyúltak el.

Ezek az objektumok gáznak néznek ki, de csillagként viselkednek

– magyarázta a felfedezés egyik sarokpontját Andrea Ghez, a Kaliforniai Egyetem fizikusa és csillagásza 2020-ban.

Ez is érdekelhet: A galaxis, mely otthont ad nekünk: 6 érdekes tény a tejútrendszerről

Ghez és kollégái több mint 20 éve tanulmányozzák a galaxis centrumát. Ezen adatok alapján pedig Anna Ciurlo, a UCLA csillagásza által vezetett csillagászcsoport további 4 ilyen objektumot azonosított már: G3, G4, G5 és G6.

Ezek a G1-től és G2-től merőben eltérő pályán keringenek – a G-objektumok keringési ideje egyébként együttesen 170 földi évtől 1600-ig terjed.

Egyelőre nem világos, hogy pontosan micsodák is ezek, de a G2 2014-ben történt érintetlen kilépése – pályájának a fekete lyukhoz eső legközelebbi pontjáról – a megszólaltatott fizikus szerint nagy támpontot jelent a kérdések megválaszolásában.

Korábban úgy gondolták, hogy a G2 egy hidrogéngáz-felhő. Ma már azonban a szakemberek úgy vélik, hogy a kulcs a nagy tömegű kettőscsillagokban rejlik.

Kettőscsillag alatt két olyan csillag együttesét értjük, ahol a másikkal való mozgás során a két komponens tömegvonzása meghatározható.

Ez is érdekelhet: 300 millió élhető bolygó létezhet a Tejúton

Tej\u00fatrendszer, csillag, fekete lyuk, galaxis

Fotó: Shutterstock

Valaminek meg kellett tartania a [G2-t], és lehetővé kellett tennie, hogy túlélje a fekete lyukkal való találkozást. Ez bizonyíték arra, hogy a G2 belsejében egy csillagszerű objektum található.

– tette hozzá Anna Ciurlo.

Mi a helyzet a másik öt csillaggal? Nos, ezek is lehetnek kettőscsillag-összeolvadások. A legtöbb csillag a galaktikus központban nagyon nagy tömegű, és a legtöbbjük kettős csillag. Az Sgr A* körül ható extrém gravitációs erők pedig elégségesek lehetnek ahhoz, hogy viszonylag gyakran destabilizálják a kettős pályáikat.

A csillagok összeolvadása talán gyakrabban történik az Univerzumban, mint gondoltuk, és valószínűleg elég gyakoriak. A fekete lyukak kettőscsillagok összeolvadására késztethetik a csillagokat. Lehetséges, hogy az általunk eddig megfigyelt és nem értett csillagok közül sok olyan összeolvadás végterméke lehet.

– nyilatkozta Andrea Ghez.

Megtanulhatjuk ezáltal, hogyan fejlődnek a galaxisok és a fekete lyukak. Az, ahogyan a kettőscsillagok egymással és a fekete lyukkal kölcsönhatásba lépnek, nagyon különbözik attól, ahogyan az egyes csillagok más egyes csillagokkal és a fekete lyukkal kölcsönhatásba lépnek.

Úgy tűnik, hogy a G objektumokban sok a közös vonás – bármi is legyen az – és az adathalmaz bővítése csak további információkkal szolgálhat a rejtély kibogozásához.

Forrás: Sciencealert, a Nature folyóirat 2020-ban publikált írása alapján.

A figyelmetekbe ajánljuk