Egy galaxis.

Illusztráció.

Megdöbbentő fotó készült három galaxis összeütközéséről

Egy 681 millió fényévre lévő objektum sokak számára talán csak egy ismeretlen összevisszaságnak tűnhet, de sokkal többről van szó, mint amire elsőre gondolnánk.

Az új Hubble-felvételen látható IC 2431 nem egy, hanem három galaxisból áll, amelyek egy hatalmas összeolvadás során találkoznak, és a jövőben egyetlen hatalmas galaxisként fognak tovább élni, viselve a kataklizmikus találkozás nyomait.

Az ilyen objektumok segíthetnek megérteni, hogyan növekednek és fejlődnek a hatalmas galaxisok az évmilliók és -milliárdok során, és talán abba is bővebb betekintést nyerhetünk, hogy miként változik az univerzumunk az elkövetkező évezredekben.

A galaktikus összeolvadásokról ritkán esik szó, tekintve, hogy mekkora a világűr, de úgy tűnik, hogy a fejlődés folyamatának szerves részét képezik.

A Tejútrendszer például 13,6 milliárd éves történelme során többször is átesett galaktikus összeolvadásokon. A csillagászok úgy vélik, hogy a galaxisokat gravitációs erő vonzza egymáshoz, talán a láthatatlan kozmikus háló szálai mentén, amely végighúzódik az univerzumon és létfontosságú szerepet játszik annak alakításában, emellett lassan összeolvadó halmazokba csatornázódnak.

Ezek az ütközések gravitációs zavarokat okoznak, amelyek sokkolják és összenyomják a galaxisokban lévő csillagképző gázt, és csillagkeletkezési hullámokat indítanak el, ahogy az anyag sűrű csomói saját gravitációjuk hatására összeomlanak.

A kettős galaktikus ütközések a leggyakrabban megfigyelt összeolvadások, de hármas egyesülések is léteznek.

Az egyesülés későbbi szakaszaiban a galaxisok középpontjában lévő szupermasszív fekete lyukak kölcsönösen egymáshoz húzódnak, és kettős vagy hármas pályára állnak. Néha egy vagy több ilyen fekete lyukat eltakarhat a por.

A csillagászok úgy gondolják, hogy végül ezek a fekete lyukak is összeolvadnak, és egyetlen hatalmas szupermasszív fekete lyuk csonkját alkotják.

Egy ilyen kolosszális összeolvadás gravitációs hullámjeleit még nem észleltük, de ez azért lehet, mert olyan frekvencián jelentkeznek, amely kívül esik a jelenlegi detektoraink hatótávolságán.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk