A történet egész pontosan 1604 októberében kezdődött, amikor Johannes Kepler Prágából figyelte az égboltot, és a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben egy addig ismeretlen, rendkívül fényes csillagot pillantott meg. Az égitest hetekig nappal is látható volt, és alapjaiban kérdőjelezte meg az akkor még uralkodó arisztotelészi világképet, amely szerint az égbolt változatlan és örök. A szupernóva később eltűnt, maradványait csak az 1900-as évek közepén azonosították újra.
– fogalmazott Jessye Gassel, a kutatás vezetője, utalva arra, hogy a maradványok még ma is ütköznek a jóval korábban kilökött csillaganyaggal. A robbanás nagy valószínűséggel Ia típusú szupernóva volt, azaz egy fehér törpe addig szívta el társa anyagát, amíg instabillá nem vált, majd kozmikus méretű detonációval szétszórta az elemeket az űrben. A csillagászok úgy vélik, hogy ezek később új csillagok, bolygók, végső soron pedig az élet alapanyagaivá válhatnak.
Olvasd el ezt is!