kráter Szibériában
Fotó: Shutterstock

Megnyílt a föld: egyre nagyobb a „pokol kapuja” Szibériában

A „pokol kapujának” nevezett képződmény valójában egy hatalmas kráter a szibériai permafroszton, amely folyamatosan nagyobb lesz, ahogy olvad a talaj. Egy új tanulmány szerint évente 1 millió köbméternyi üledék áramlik ki a mélyedésből, írja a Live Science.


A Batagaika-krátert először 1991-ben észlelték műhold-felvételeken, miután a közeli hegyoldal egy része beomlott az oroszországi Jakutföld északi részén. A folyamat során a permafroszt – vagyis sosem felolvadó talaj – olyan rétegei kerültek felszínre, amelyek akár 650 ezer éve folyamatosan fagyott állapotban lehetnek.

Ezek a rétegek viszont elkezdtek olvadni – a szakadék szélessége pedig a permafroszt visszahúzódása miatt évente mintegy 12 méterrel nő.

Ennek következtében a Batagaika hihetetlenül megnőtt: 2014-ben még csak 790 méter széles volt, 2023 végén viszont már 990.

A kutatók már eddig is tudták, hogy növekszik a kráter, de most először számszerűsítették a belőle kiáramló olvadt talaj mennyiségét. Ezt műholdfelvételek, helyszíni mérések és a Batagaikából származó mintákon végzett laboratóriumi vizsgálatok elemzésével tették.

Az eredmények azt mutatják, hogy több mint 14 gízai piramisnak megfelelő mennyiségű jég és üledék olvadt le a permafrosztról, mióta a kráter létrejött. Növekedése azonban a tudósok szerint nem tarthat örökké: mivel a Batagaika belsejében mára már csupán néhány méternyi permafroszt maradt,

a további mélyülés lehetősége gyakorlatilag már minimális az alatta lévő alapkőzet geológiája miatt.

A figyelmetekbe ajánljuk