Fotó: Shutterstock
május 05., 2024  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Ezért nem lehet tojást főzni a Mount Everest csúcsán

Főtt tojást szinte bárhol készíthetünk a bolygón – kivéve a Föld tengerszint feletti legmagasabb pontján. A különös jelenség a termodinamika törvényeiből adódik, írja az IFLScience.

Ha az Everest csúcsán szeretnénk tojást vagy éppen húst főzni, komoly problémákba ütközünk majd a légköri nyomás miatt. Közismert, hogy tengerszinten a víz 100°C-on forr, viszont minél alacsonyabb a légnyomás, annál alacsonyabban lesz a forráspont is.

Ez is érdekelhet! Rossz hír a hegymászóknak: hamarosan sokkal drágább lesz meghódítani a Mount Everestet

Általánosságban elmondható, hogy 300 méterenként 1 °C-kal csökken a víz forrásához szükséges hőmérséklet. Ebből adódik, hogy La Rinconadában – amely a világ legmagasabban fekvő állandóan lakott települése –, körülbelül 5052 méteres magasságban a víz 82,8 °C-on forr. Ez még éppen elég hő egy tojás elkészítéséhez, de kávéfőzéshez már kicsit alacsony.

Az Everest csúcsa persze lényegesen magasabban található, mint a perui város. Tengerszint felett 8849 méteren már annyira alacsony a légnyomás, hogy a víz forráspontja 68 °C-ra csökken – ez a hőmérséklet pedig nem elegendő ahhoz, hogy egy tojást teljesen megfőzzünk.

A tojásfehérjében és -sárgájában található különféle fehérjék más-más hőmérsékleten csapódnak ki: a fehérje 80, a sárgája pedig 70 fokon kezd megfőni. A Mount Everest csúcsán, a szabad ég alatt tehát egész egyszerűen nem tudunk elég magas hőmérsékletet teremteni az elkészítéséhez.

Ajánljuk figyelmedbe! Milliók rajonganak ezért a Himalájáról készült videóért

Ha a világ legmagasabb pontján találjuk magunkat, és mégis nagyon vágyunk egy főtt tojásra, az egyetlen megoldás, ha nyomásfőzőt, más néven kuktát használunk. Ez az eszköz ugyanis a fedő alatt lévő nyomás növelésével megemeli a forráspontot.

Nyitókép: Fotó: Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök