habos arctisztítót használ egy fiatal, mosolygó nő
Fotó: Shutterstock

5 szépségápolási rutin a világ minden tájáról, amit érdemes követni

El tudod képzelni, hogy tejben fürödj? Ez a Kleopátra által inspirált szépségápolási rutin még ma is gyakori az egyiptomi nők között. Vagy mit szólnál hozzá, ha a bőrápolási rutinod 10-15 lépésből állna − reggel és este is −, mint egy tipikus koreai kezelés?


Minden társadalomnak megvannak a maga szépségápolási hagyományai, és míg néhányuk furcsának tűnhet külföldiként, másoknál elgondolkodhatsz azon, hogy a világ többi táján miért csak lassan vettük át őket. Íme, néhány globális bőrápolási gyakorlat, amelyek talán arra inspirálnak, hogy változtass a saját szokásaidon.

Ez is érdekelhet: 3 otthon is könnyedén elkészíthető házi testolaj

​1. Hammam Törökországban és Marokkóban

A hammam arabul „forró vizes fürdőt" jelent, de a kifejezés valójában a nyilvános fürdőházakra utal, ahová a beltéri vízvezetékek előtti időkben az emberek heti rendszerességgel jártak fürdeni. Minden faluban volt egy. Nemcsak tisztálkodási, hanem társadalmi helyszín is volt, ahová az emberek azért jártak, hogy kiteregessék gondjaikat, kétségeiket, szórakozzanak, és receptekről vagy háztartási trükkökről érdeklődjenek.

Bár a világnak ezen a részén már nem higiéniai céllal támaszkodunk a hammánokra, a vonzerő továbbra is megmaradt. Az egyik leghíresebb hammán az 1556-ban épült isztambuli Haseki Hürrem Sultan Hamamı, de Törökországban és Marokkóban is találunk ilyeneket. A nőket még mindig tetőtől talpig lesikálják, és gyönyörű márványpadlóban fürdenek a kikapcsolódás és a megtisztulás érdekében. Az eredmény: rendkívül sima és puha bőr.

​2. Fűszerek Indonéziában

az indon\u00e9z b\u0151r\u00e1pol\u00e1s alapja, a kurkuma

Fotó: Shutterstock

Úgy érezhetjük magunkat, mint egy királyi családtag, ha errefelé kapunk kezelést. A hercegnők hagyományos indonéziai szépségrituáléját Lulur kezelésnek hívják, amely kurkumát és más egészséges fűszereket és gyökereket használ fel a test bőrradírjának elkészítéséhez, az egészséges, ragyogó bőrért.

A kurkuma az indonéziai gyógynövényes hagyományban és konyhában is alapanyag, elsősorban vértisztító, gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságai miatt.

Ha Bali felé tartasz, élőben is megtapasztalhatod a hercegnői kezelést: először finom rizspor, kurkuma por és más természetes fűszerek keverékével súrolják le az egész testedet. Miután a pasztát természetes joghurttal eltávolítják, virágfürdő és balinéz masszázs következik.

Ha tovább olvasnál: 6 wellness trend, ami átveszi az irányítást 2023-ban

​3. Kókuszolaj Tanzániában

A kókuszolaj mindenütt jelenlévő szépségápolási alapanyaggá vált, és ezt a kelet-afrikai Tanzániában található Zanzibárnak köszönhetjük. Három kultúra − a muszlim, az afrikai és az arab − keveredik ezen a szigeten. Az afrikaiak gyönyörű bőrükről híresek, a muszlim nők pedig a semmiből készítik a kókuszolajat. Egészen kicsi koruktól kezdve tanulják, hogyan kell elkészíteni, és ez megvédi őket a naptól és gyógyítja a bőrt. A kókuszolaj a kézzel készített szappanok egyik legfontosabb összetevője is.

​4. Bőrápolás Koreában

feh\u00e9r kr\u00e9met ken egy kozmetikus a koreai vend\u00e9g arc\u00e1ra

Fotó: Shutterstock

Nem véletlenül nem tudunk betelni a K-beauty-val. Bár a hozzá vezető út egyáltalán könnyű: a koreai nők minden reggel és este egy órát töltenek 10-15 termék felvitelével. Itt népszerű a „dupla tisztítás": a koreai nők kétszer mossák meg az arcukat, először egy olajos, majd egy vizes tisztítószerrel, hogy az olaj-, szilikon- és vízalapú sminket és termékeket garantáltan lemossák. A BB- és CC-krémek szintén innen származnak.

A koreai nők hallgatnak a bőrükre, és nem ugyanazokat a termékeket használják minden nap.

Kísérleteznek, és folyamatosan változtatnak a rutinjukon. Bár ez a módszer hatékony, összetett és időigényes is.

​5. „Könnyed" szépség Franciaországban

Hihetetlen összetevők és a világ legjobb termékei, az illatoktól a hidratálókrémekig − Franciaországban minden a szépségápolási termékekről szól. Míg nagyanyáink például mézzel és tojásfehérjével kenték be az arcukat, a franciáknak mindenre van arcmaszkjuk: van tisztító, hidratáló, méregtelenítő és öregedésgátló. A maszkhasználat a bőrre gyakorolt pozitív hatás mellett egy kis magunkra szánt idő és kellemes tevékenység is.

A francia nők évszázadok óta használják a tengeri algát és a tengervizet a szépségápolási rutinjukban, de egészségügyi célokra is.

A francia nők évente legalább egyszer elmennek egy thalassoterápiás fürdőbe, és a tengeri algás peelingeket és fürdőket a keringés és a kiválasztás fokozására használják. Smink terén Franciaország a minimalizmusról ismert, és a klasszikus vörös ajak a párizsi sikk szinonimája.

Forrás: Prevention

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk