edzés és alkohol
Shutterstock

Tényleg le kell mondani a sörről, ha izmosodni akarunk?

A legtöbben találkoztak már olyan tartalommal, ahol valamilyen testépítő vagy influenszer az izomépítéshez szükséges, edzőtermen kívüli tennivalókat sorolja. Az egyik népszerű tanács az, hogy teljesen kerülni kell az alkoholt, ha izmot akarunk építeni: sokan azt állítják, hogy az alkoholfogyasztás megakadályozza az izomépítést. A túlzott alkoholfogyasztás persze semmire sincs jó hatással, de valóban le kell mondani már egy-két sörről is?


Több tanulmány is foglalkozott a fenti kérdéssel.

Az egyik például azt vizsgálta, hogy nyolc fizikailag aktív fiatal férfit hogyan befolyásol a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás – ami körülbelül hét sör elfogyasztásának felel meg három óra alatt – edzés után. A kutatók azt találták, hogy a résztvevőknek jócskán lecsökkent az izomfehérje-szintézisük – az az anyagcsere-folyamat, amely segít a szervezetnek az izomépítésben.

Ugyan a kutatás azt sugallja, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás akadályozhatja az izomnövekedést, közel sem biztos, hogy teljesen megakadályozza az izomnövekedést, hiszen jelenleg nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a mérsékeltebb alkoholfogyasztás (egy-két sör) milyen hatással van az izomzatra – írja Colleen Deane sejtbiológus a The Conversation tudományos cikkében.

Vannak azonban hasonló kutatások, amelyek az alkohol más szervekre gyakorolt hatásait vizsgálták. A májat vizsgáló tanulmányok például arra jutottak, hogy két sörnek megfelelő mennyiségű alkoholfogyasztás nem befolyásolja negatívan a máj fehérjeszintézisének arányát – de öt sörnek megfelelő mennyiségű alkoholfogyasztás már igen.

Ez is érdekelhet: 5 módja, hogy a maximumot kihozd az edzésből anélkül, hogy megsérülnél

De a rágcsálókon végzett kutatások azt is kimutatták, hogy a két héten át tartó mérsékelt napi alkoholfogyasztás nem rontotta az izomnövekedést a túlterhelés hatására.

Deane szerint az eredmények arra utalnak, hogy egy-két sör valószínűleg nem akadályozza meg az izomnövekedést. A fenti kutatás arra is kitért, hogy létezhet egy olyan alkoholbeviteli küszöbérték, amely – ha túllépi valaki – negatívan befolyásolja a szervezet izomnövekedési válaszát.

Jelenleg azonban nincs megfelelő bizonyíték erre sem, hiszen az ehhez hasonló kutatások etikai problémákat is felvetnek, mivel a kutatóknak önkénteseket kell felkérnie arra, hogy nagy mennyiségű alkoholt fogyasszanak az eredmények érdekében – emiatt az alkoholfogyasztással kapcsolatos meglévő tanulmányok többségét állatokon végezték.

kazuend/Unsplash

Ugyan az alkohol izomépítésre gyakorolt hatásáról még keveset tudni, egyes kutatások már kimutatták, hogy az intenzív alkoholfogyasztás csökkenti azokat a molekuláris jeleket, amelyek bekapcsolják az izomépítési folyamatot.

Konkrétan, azoknál az embereknél, akik edzés után alkoholt fogyasztottak, az izomépítési folyamat szabályozásában ismert fehérje nem növekedett ugyanolyan mértékben, mint azoknál, akik edzés után nem fogyasztottak alkoholt.

Olvasd el ezt is! Tényleg jó vizet inni edzés után? − ezt mondják a szakértők

Az alkoholnak a szervezet hormonjaira - különösen a tesztoszteronra - gyakorolt hatása szintén hatással lehet az izomnövekedésre – tesztoszteron is segíti az izomnövekedést.

Érdekesség, hogy a kutatások azt mutatják, hogy a mérsékelt mennyiségű alkohol (körülbelül két sör) növelheti a tesztoszteronszintet. A hátránya azonban az, hogy ez a növekedés nem tart túl sokáig, ezért nem valószínű, hogy jelentősen hozzájárulna az izomnövekedéshez.

A nagy mennyiségű alkoholfogyasztás viszont csökkentheti a tesztoszteronszintet, ami arra utal Deane szerint, hogy létezik egy küszöbérték, amelyen túl az alkohol már rontja az edzés minőségét.

De létezik olyan tanulmány is, amelyben kimutatták, hogy az alkohol izomnövekedésre gyakorolt hatását bizonyos mértékig ellensúlyozhatja, ha edzés után 20-25 g fehérjét fogyasztunk, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a fehérjebevitel az izomnövekedés egyik fő mozgatórugója a szervezetben.

A lényeg

Az alkoholfogyasztásnak számos más kellemetlen hatása is lehet a szervezetre, például súlygyarapodást is okozhat. Mit jelent tehát mindez az edzés utáni sörözés szempontjából?

Egy átlagos 70 kg-os ember 30 perc súlyzós edzéssel – az edzés intenzitásától függően – 108-216 kalória között égethet el. Egy korsó sör viszont körülbelül 200 kalóriát tartalmaz. Az tehát nem valószínű, hogy az edzés utáni ital túlzott súlygyarapodáshoz vezet, de a rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás már növelheti az elhízás kockázatát – írja a szakértő.

Szerinte, ha a hét folyamán szívesen iszunk néhány sört, akkor úgy tűnik, hogy egy-két korsó az edzés után nem fogja megakadályozni az izomnövekedést, de a mértéktelen alkoholfogyasztás már igen.

Deane szerint sokkal több kutatásra van szükség ahhoz, hogy a kutatók megértsék az alkoholfogyasztás hatásait az izomnövekedésre. Egyelőre csak egy dolgot lehet állítani biztosan: mindent csak mértékkel.

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk