ránc
Shutterstock

A tudósok egy váratlan dolgot azonosítottak, ami felelős lehet a ráncokért

Alapvető tény, hogy a korunk előrehaladtával a bőrünk is ráncosodni kezd. Azt azonban már kevésbé értjük, hogy pontosan miért történik ez. A ráncok kialakulását számos tényezőnek tulajdonítják: a genetikától kezdve a napozáson át egészen az alvásig. De úgy tűnik, a bőrünkön tanyázó mikrobáknak is köze lehet hozzá.

Egy elbírálásra váró kutatás azt próbálta kideríteni, hogy a bőr mikrobiomja – a bőrünkön élő összes baktérium, gomba, vírus stb. – szerepet játszik-e a bőr öregedési folyamatában.

Egészen pontosan, a kutatók azt vizsgálták, hogy a bőr mikrobiomja milyen mértékben különbözik az öregedő bőrben, mivel korábbi kutatásokban azt találták, hogy a bőr mikrobiomja a „genetikai és környezeti tényezők megnyilvánulása, beleértve az életmódot, az etnikai hovatartozást, a földrajzi lakóhelyet, a napozásnak való kitettséget, a bőr jellemzőit, a higiéniai szokásokat, az általános egészségi állapotot és az életkort"– idézi a New Scientist a tanulmány szerzőjét, Julia Oht, a connecticuti Jackson Laboratory munkatársa.

Hogy ezt kiderítsék, Oh és kollégái 51 párizsi fehér nő arcáról vettek kenetet, A résztvevők nagyjából fele 20-26 éves volt, míg a többiek 54 és 60 év közöttiek. A „shotgun metagenomika" nevű technika segítségével azonosítani tudták az egyes személyek bőrén jelen lévő különböző baktériumfajokat. Emellett a csapat a bőr öregedésének több paraméterét is megvizsgálta, köztük a kollagén minőségét és mennyiségét, amelyről köztudott, hogy a korral együtt csökken.

A kutatók végül „szignifikánsan eltérő arcmikrobiom-struktúrát találtak a fiatalabb és az idősebb felnőtteknél", emellett megállapították, hogy a különbségnek a nagy része a biofizikai paraméterek, különösen a kollagén eltérésének tulajdonítható.

Ahogyan az várható volt, a kutatók kollagénveszteséget azonosítottak az idősebb résztvevőknél.

Minden vizsgált egyénnél három baktériumfaj volt a legmarkánsabb: Cutibacterium acnes, Staphylococcus epidermidis és Corynebacterium kroppenstedtii. Az előbbi a fiatalabb kohorszban volt gyakoribb, míg az utóbbi kettő az idősebb csoportban fordult elő gyakrabban.

A szerzők szerint tehát összefüggés lehet a fentebb felsorolt baktériumok és a kollagénszint csökkenése között az életkor előrehaladtával. Az összefüggés iránya azonban még nem ismert: lehet, hogy a baktériumok okozzák a kollagénveszteséget, de az is elképzelhető, hogy a kollagénveszteség megváltoztatja a bőr mikrobiomját. Emiatt további kutatásokra van szükség, hogy következtetni lehessen.

Külön érdekesség, hogy a kutatócsoport azt is megállapította, hogy az idősebb résztvevőknél nagyobb volt az antimikrobiális rezisztenciagénekkel rendelkező baktériumok száma. Hogy ennek van-e hatása a bőr öregedésére, nem ismert, de lehetséges – állítják a szerzők.

Az biztos, hogy hosszú időbe telhet, amíg az eredmények befolyásolják az öregedésgátló kezeléseket: sokkal több kutatásra van szükség az összefüggés megerősítéséhez. Oh szerint a következő lépés az, hogy megpróbálják pontosan meghatározni, hogy a baktériumok pontosan hogyan befolyásolhatják a kollagéntermelést.

(IFLScience)


A figyelmetekbe ajánljuk