egy agyi implantátum
Fotó: Shutterstock

Gondolataival irányítja a sakkfigurákat az Elon Musk agyi chipjét viselő férfi - videó!

Elon Musk agyi chipekkel foglalkozó cége, a Neuralink bemutatta első páciensét, aki a beültetett eszköz segítségével sikeresen mozgatta a kurzort egy számítógépen. Az áttörést jelentő eseményt a cég élőben közvetítette, írja a BBC.


Az X-en közzétett kilencperces élő közvetítésben Noland Arbaugh a kurzort online sakkozásra használja. A férfi egy néhány évvel ezelőtti búvárbaleset során bénult le a vállától lefelé. Ahogy mi is megírtuk, ő volt az, aki januárban elsőként kapta meg Elon Musk agyi chipjét.

A Neuralink nevű cég egy agy és számítógép, illetve agy és internet közötti kommunikációt lehetővé tevő implantátumot fejleszt azzal a céllal, hogy az emberek képesek legyenek kizárólag az elméjükkel irányítani eszközöket. A startup a megoldással az Arbaugh-hoz hasonlóan lebénult pácienseken segítene, ám a technológia idővel más felhasználási lehetőségeket is megnyithatna: ilyen lenne például az agyak közötti kommunikáció, a gondolatok feltörése és az örök élet lehetősége az elöregedett agyak fiatal testekbe történő letöltésével. Persze ezek az alkalmazások még nagyon távoliak, mindenesetre a mostani siker komoly előrelépést jelent a cég életében.

A műtét szuperkönnyű volt

– mondta Arbaugh az élő videóban, ám azt is hozzátette: korántsem tökéletes még a technológia, hiszen előfordult, hogy használata közben akadályokba ütközött – igaz, ezeket pontosan nem részletezte.

A gondolatokkal való kurzormozgatás önmagában nem számít nagy technológiai ugrásnak, hiszen ilyesmivel már 2004-ben is sikeresen kísérleteztek. Ami viszont a Neuralinket versenyképessé teheti, az az, hogy a cég chipjei vezeték nélküli hálózaton keresztül kommunikálnak a számítógéppel, és elméletben már most is használhatóak otthoni körülmények között, a laboratóriumtól távol.

A Neuralinket egyébként korábban súlyos, állatkínzással kapcsolatos vádak érték a makákókon végzett kísérleteik miatt. A Physicians Committee for Responsible Medicine által benyújtott panaszok szerint több majomnál is súlyos károkat okozott az eszköz, többek között fertőzéseket, agyduzzanatot, bénulást, rohamokat és depressziót is. A vádak szerint több állatot el is kellett altatni az agyi chip által okozott komplikációk közvetlen következményeként.

Válaszul Musk kategorikusan kijelentette, hogy soha egyetlen állat sem pusztult el a Neuralink implantátuma miatt. Emellett ígéretet tett arra, hogy maga is beülteti a chipet – egyelőre viszont úgy tűnik, megvárja, hogy az első néhány tesztalannyal mi történik.

A figyelmetekbe ajánljuk