Tesla Roadster
Fotó: Shutterstock

Elon Musk szerint nem kizárt, hogy repülni is tud majd az új Tesla

Várhatóan 2025-ben kezdik meg az új Tesla Roadster tömeggyártását. Egy friss interjúban Elon Musk hangzatos kijelentéseket tett az új modellről.

Elon Musk kijelentéseit általában fenntartással érdemes kezelni, legyen szó a Mars kolonizálásáról vagy a föld alatti autópályákról. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy a dél-afrikai származású milliárdos számos ambiciózus projektet valósított már meg karrierje során.

Hogy az új Tesla Roadsterről tett hangzatos kijelentései lázálmok-e csupán, vagy egyszer valóban valósággá válnak, még nem tudható, az viszont biztos, hogy Musk szavaira sokan felkapták a fejüket.

Ez is érdekelhet: Elon Musk szerint az olcsó új autójától mindenkinek leesik majd az álla

A milliárdos a korábbi CNN-riporter Don Lemonpodcastjének vendége volt, ahol közéleti témák mellett a Tesla helyzete is szóba került – derül ki a Robb Report írásából.

Azt Musk is elismerte, hogy a Tesla Roadster fejlesztése nem olyan tempóban halad, mint azt korábban remélték, amit ő azzal magyarázott, hogy az új típus „nem is igazán autó”, inkább amolyan „rakétás cucc”.

Szerinte ugyanis csak úgy lehet felülmúlni a futurisztikus kinézetű Cybertruckot, ha vegyítik a SpaceX és a Tesla technológiáját.

Sőt Musk szerint az sem kizárt, hogy az új autó repülni is tud majd.

Úgy fogalmazott, hogy az új Roadster A Jetson család című rajzfilmbe is beleillene.

Azt viszont már most biztosra veszi a techmilliárdos, hogy az autó egy másodperc alatt képes lesz felgyorsulni 100 km/h-s sebességre.

És ez még nem is a legizgalmasabb az egészben

– tette hozzá sejtelmesen.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: A legegyszerűbb jogosítvánnyal is használható lesz ez az új repülő autó

Ehhez persze az kell, hogy végre elkészüljön az autó. Először 2017-ben jelentették be az új Tesla Roadstert, majd 2020-ra ígérték a tömeggyártást, de a határidő egyre csak kitolódott.

Ki tudja, 2025-ben talán tényleg megvalósul Musk álma.


A figyelmetekbe ajánljuk