ELon Musk.
Getty Images

Úgy tűnik, a NASA kezd kétségbe esni Elon Muskék húzásai miatt

Elon Musk SpaceX nevű vállalata egyre nagyobb fejtörést okoz a NASA-nak, ugyanis a hírek szerint az ügynökség meglehetősen aggódik a vállalat űrhajója miatt.


A Spacenews beszámolója szerint a NASA-nál egyre feszültebbek, hiszen annak idején nem kis bizalmat – és pénzt – fektettek a SpaceX hatalmas és egyre problémásabb Starship nevű rakétájába.

Az ügynökség azért tartja ennyire rajta a szemét a projekten, ugyanis az Artemis-3 küldetés, a SpaceX rakétáját használná arra, hogy a négyből két legénységi tagot a Hold körüli pályára állított Orion űrhajóról a lenti felszínre szállítson.

Ez is érdekelhet: Fellövés közben megsemmisült a világ legerősebb rakétája

A projekt azonban minden bizonnyal csúszni fog, ezt pedig nem más jelentette ki, mint a NASA felderítési rendszerek fejlesztéséért felelős helyettes adminisztrátora, Jim Free:

2025 decembere a jelenlegi manifeszt dátumunk, de a SpaceX eddigi nehézségei miatt úgy gondolom, hogy ez valóban aggasztó.

Bennfentesek szerint ez egy kifejezetten aggasztó jel, mivel meglehetősen nagy bizalmatlanságra utal a felek között.

Fontos hozzátenni, hogy mivel Muskéknak két és fél évvel az indítás előtt még mindig nem sikerült egyetlen Starshipet sem pályára állítani, jogosak Free aggodalmai.

Ennél a pontnál érdemes visszaemlékezni, hogy az év eleji nagy dirrel-durral beharangozott tesztrepülés egy látványos robbanással végződött pár kilométerrel a Föld felett. Musk nemsokkal az incidens után azt nyilatkozta, hogy már tervezik a következő tesztindítás, de egyes források szerint az is csúszni fog.

Forrás: Futurism


A figyelmetekbe ajánljuk