Naval History and Heritage Command
2026. augusztus 10.   ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Összegyűltek Philadelphia utcáin, heteken belül 12 ezer embert temettek el

1918 őszén mintegy 200 ezer ember zsúfolódott össze Philadelphia utcáin egy nagyszabású felvonuláson. A városvezetés tudta, hogy a halálos influenzajárvány már elérte a környék katonai táborait, a rendezvényt mégsem fújták le. Néhány nappal később megteltek a kórházak, heteken belül pedig több mint 12 ezer ember halt meg a városban.

1918 szeptemberében javában tartott az első világháború, az Egyesült Államok pedig államkötvények értékesítésével próbált pénzt gyűjteni a hadviselés finanszírozására. Philadelphia szeptember 28-án hatalmas felvonulást rendezett a kampány népszerűsítésére.

A Broad Streeten mintegy 200 ezer ember gyűlt össze. Katonák, cserkészek, zenekarok és civil szervezetek vonultak végig az utcán, miközben a nézők szorosan egymás mellett állva figyelték a több kilométer hosszú menetet.

Csakhogy ekkorra az influenza már megjelent a város közelében.

A philadelphiai haditengerészeti támaszponton a felvonulás előtti napokban katonák százai betegedtek meg, és haláleseteket is jelentettek. Más amerikai katonai bázisokon szintén gyorsan terjedt a fertőzés, ezért orvosok arra figyelmeztettek, hogy veszélyes ekkora tömeget összeengedni.

Wilmer Krusen, Philadelphia közegészségügyi igazgatója ennek ellenére engedélyezte a felvonulást. Attól tartott, hogy a rendezvény lefújása pánikot keltene, emellett komoly nyomás nehezedett a városra, hogy teljesítse a hadikötvények értékesítésére kitűzött célt.

Spanyolnáthával fertőzött betegeket kezelnek egy amerikai kórházban
Fotó: American Unofficial Collection of World War I Photographs/PhotoQuest/Getty Images
A következmények gyorsan jelentkeztek

Két nappal később Krusen már arról számolt be, hogy a járvány a civil lakosság körében is terjed. A felvonulást követő 72 órán belül Philadelphia mind a 31 kórházának megteltek az ágyai.

Az október 5-ével záruló héten mintegy 2600 ember halt meg influenzában vagy annak szövődményeiben. A következő héten már több mint 4500 halálesetet jegyeztek fel.

A város október 3-án bezárta az iskolákat, templomokat, színházakat és több más nyilvános helyet, de addigra a fertőzés már rendkívül gyorsan terjedt.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy sok orvost és ápolót katonai szolgálatra vezényeltek. Rövidesen nemcsak a kórházak, hanem a hullaházak és a temetkezési vállalkozások sem bírták a terhelést. Koporsóhiány alakult ki, egyes családoknak pedig maguknak kellett eltemetniük halottaikat.

 

Egyetlen októberi napon 759 ember halt meg Philadelphiában. A járvány néhány hét alatt több mint 12 ezer ember életét követelte a városban.

A philadelphiai felvonulás az 1918-as influenzajárvány egyik legismertebb tragédiájává vált. A rendezvény célja eredetileg az volt, hogy összefogja a lakosságot és pénzt gyűjtsön a háborúhoz, végül azonban annak példája lett, milyen súlyos következményekkel járhat egy tömegrendezvény megtartása egy gyorsan terjedő járvány idején.

Nyitókép: Az 1918-as felvonulás Philadelphia utcáin / Naval History and Heritage Command

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!