neandervölgyi emberek illusztráció

Neandervölgyiek molekuláiból állítanák elő a legújabb antibiotikumokat

Biomérnökök mesterséges intelligencia segítségével feltérképezték és adatokat gyűjtöttek a neandervölgyiek ősi genomjaiból, amelyből akár új gyógyszereket állíthatnak elő az emberi fertőzések kezelésére.


A szakértők betanították a mesterséges intelligenciamodellt, hogy előrejelzéseket készítsen arról, hogy mely molekulák lehetnek hatékony antibiotikumok az emberek számára. Miután az algoritmus azonosította a legerősebb jelölteket, a kutatók laboratóriumban létrehozták ezeket a molekulákat, és fertőzött egereken tesztelték őket. Az új tanulmány szerint a molekulák közül néhány hatékonyan küzdött a bakteriális fertőzések ellen – írja a Nature.

Ez is érdekelhet: Egy kutatás szerint a neandervölgyiek génjei befolyásolták az orrunk formáját

Ez teljesen új. Mi találtuk ki a molekuláris kihalás kifejezést, és ez az első lektorált tanulmány, amely ezt leírja. Szóval ez egy nagyon izgalmas projekt számunkra

– nyilatkozta César de la Fuente, a tanulmány társszerzője.

Ha kiderül, hogy ez a molekuláris megoldás klinikailag sikeres eredményeket hoz az embereknél, az a világ számára is izgalmas lehet, hiszen szükség van újfajta módszerekre az antibiotikumok létrehozásához.

gy\u00f3gyszerek

Unsplash

Az antibiotikumok fejlesztése az elmúlt évtizedekben lelassult, és a ma felírt gyógyszerek többsége már több mint 30 éve forgalomban van. Miközben az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok száma egyre csak növekszik.

Olvasd el ezt is!Hónapokig aludhattak az ősemberek, hogy átvészeljék a kemény teleket

A kihalt fajok fehérjéi kiaknázatlan forrást jelenthetnek az antibiotikum-fejlesztés számára, erre a felismerésre a kutatók részben egy klasszikus blockbusternek köszönhetően jutottak.

AJurassic Parkon kezdtünk el gondolkodni. Ahelyett, hogy a dinoszauruszokat keltettük volna életre, ahogy azt a tudósok tették az 1993-as filmben, a csapat egy sokkal megvalósíthatóbb ötlettel állt elő: miért ne hozhatnánk vissza a molekulákat?

– tette hozzá de la Fuente.

A figyelmetekbe ajánljuk