nasa űrszonda föld

Nagy a baj! A NASA űrszondái elkezdtek leállni

Megvannak számlálva a Voyager 1-es és 2-es űrszonda napjai. A Voyager 1 és ikertestvére 1977-es indítása óta messzebbre jutott, mint bármely más ember alkotta űreszköz az emberiség történetében – de a NASA szerint hamarosan búcsút kell nekik inteni.


A hírügynökségek már egy ideje beszámoltak a Voyagerek leépítési és csökkentési kísérleteiről, többek között 2005-ben és 2021-ben is. A Scientific American e heti jelentése azonban egyértelművé teszi, hogy ezúttal végleg búcsút intenek nekik.

44 és fél évnél tartunk. Tehát tízszer annyi időt töltöttek az űrben, mint amennyi garanciát adtunk

– mondta Ralph McNutt, a Johns Hopkins Egyetem fizikusa a kiadványnak.

Voyager 1

Getty Images

A szatellitek várhatóan 2025-re teljesen kifogynak az energiából, a NASA azonban szükség szerint lekapcsolja a funkciókat, hogy addig meghosszabbítsa az élettartamukat.

A Voyager által végzett kutatás rendkívül fontos, így a hiányuk érzékelhető lesz a csillagászok számára. Épp ennek apropóján egy kutatócsoport a The Astrophysics Journal című folyóiratban tette közzé a legendás űrszonda adataiból nyert eredményeket.

A Voyagerek tehát megérdemlik a szentimentális búcsút, hiszen több évtizednyi tudományos adatot hagynak maguk után a kozmoszról.

A figyelmetekbe ajánljuk