Aszteroida.

Túl jól sikerült a NASA tesztje, a tudósok pedig elkezdtek aggódni

Egy egyetemi tanár és a diákjai vizsgálata szerint a NASA tavalyi küldetése talán túl sikeres lett, ennek a következményei pedig megjósolhatatlanok.


2022 egyik legnagyobb durranása egyértelműen a NASA DART-projektje volt: a küldetés során egy űreszközt szándékosan egy Dimorphos nevű aszteroidának ütköztettek azon célból, hogy leteszteljék, az emberiség el tud-e téríteni egy veszélyes űrobjektumot a becsapódás előtt – írja a Futurism.

A teszt bombasikernek bizonyult, a DART-nak ugyanis sikerült megváltoztatnia a Dimorphos pályáját, sőt, le is lassították a forgását, amelyet a Didymos nevű óriásaszteroida körül tesz meg – ettől függetlenül sok tudós szerint az emberiség még mindig nincs felkészülve egy esetleges aszteroidabecsapódásra.

Ez is érdekelhet: A NASA videón mutatja be, milyen lehet egy aszteroidán sétálni

Valami azonban nem stimmel: Jonathan Swift, a kaliforniai Thacher School matematika és csillagászat tanára és diákcsillagászokból álló csapata megfigyelte, hogy a Dimorphos, lassabban forog a Didymos körül, mint a DART-teszt előtt.

Viktor Talashuk/Unsplash

Az ütközés után ugyanis a Dimorphos forgása 11 óra 55 percről 11 óra 23 percre csökkent, ami várható is volt. A becsapódás után egy hónappal elvégzett vizsgálat azonban megállapította, hogy az objektum forgása nem visszagyorsult – ahogy azt a legtöbb tudós várta –, hanem még tovább lassult.

A szám, amit kaptunk, valamivel nagyobb volt, mint a korábbi 34 perces változás. Ez következetlenség már-már kellemetlennek mondható

– mondta Swift a New Scientistnek.

Az előbb leírt megdöbbentőnek tűnő eltérésre – és arra, hogy a jelenségnek milyen következményei lehetnek – egyelőre nincs semmilyen magyarázat, azonban a DIRT-projekt vezetői jelezték, hogy mindent megtesznek azért, hogy hamar megfejtsék az aszteroida rejtélyét.

A figyelmetekbe ajánljuk