aszteroida
Fotó: NASA

Egy-null a Föld javára – sikeres volt a NASA aszteroidaelhárító művelete

Az aszteroida pályájának megváltoztatására tett sikeres kísérlet „az emberiség új korszakát" jelzi. Úgy tűnik, nyugodtabban alhatunk: képesek leszünk megvédeni a Földet egy jövőbeli katasztrófától.


Közép-európai idő szerint ma 01:14 körül egy több millió dolláros űreszköz frontálisan ütközött egy futballstadion méretű aszteroidával, ami alátámasztja, hogy a NASA képes megvédeni a Földet egy lehetséges világvége-forgatókönyvtől.

A NASA űrhajója sikeresen eltalálta a Földtől 6,8 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidát − írja a Guardian. A DART (Double Asteroid Redirection Test) néven ismert küldetés az emberiség első kísérlete volt egy másik égitest elmozdítására, hogy kiderüljön, el tudjuk-e téríteni, ha a bolygónk felé száguld.

Az űrszonda 24 ezer kilométer/órás sebességgel ütközött az aszteroidával. Az élőben közvetített videón látható volt, ahogy az aszteroida törmelékkel borított felszíne fókuszba kerül, mielőtt az űrhajó becsapódott volna, és a küldetésirányító teremben éljenzés tört ki. A NASA és a Johns Hopkins Egyetem tudósokból álló csapatai megölelték egymást, amikor megerősítették, hogy a DART sikeresen becsapódott a Dimorphosba.

Röviddel a becsapódás után Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének igazgatója „az emberiség új korszakának" nyilvánította az eseményt:

Ez egy olyan korszak, amelyben potenciálisan képesek vagyunk megvédeni magunkat egy veszélyes aszteroida becsapódásától. Soha nem volt még ilyen képességünk.

Samson Reony, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium missziójának kommentátora ugyanilyen túláradóan nyilatkozott a „mindent megváltoztató" eredményről:

Ilyen az, amikor a tudomány, a mérnöki tudás és egy nagyszerű cél, a bolygó védelme, összeáll, és varázslatos pillanatot eredményez.

A teszt célja annak megállapítása volt, hogy egy űreszköz szándékos aszteroidának ütközése hatékony módja-e annak pályájának megváltoztatására. Egy viszonylag hasonló stratégia, amely pilóta nélküli űrhajó helyett nukleáris rakétát alkalmazott Morgan Freeman 1998-as Deep Impact című, fiktív bolygókatasztrófa-filmjének egyik kulcspontjánál kudarcot vallott.

A küldetést követő sajtótájékoztatón a DART tudósai sikeresnek minősítették a küldetést, de figyelmeztettek, hogy még körülbelül 2 hónapba telik, mire kiderül, hogy az űrszonda elérte-e végső célját: a Dimorphos pályájának megváltoztatását.

De a DART „gyakorlatilag telitalálatot" ért el az aszteroidán, mondta Elena Adams, a DART programvezető-helyettese:

Tudtuk, hogy el fogjuk találni. Mindannyian visszatartottuk a lélegzetünket. Meglepődtem, hogy egyikünk sem ájult el.

Elmondta, hogy az űrhajó 17 méterre landolt a célpontjától; elég közel ahhoz, hogy ez teljes sikert jelentsen. Tehát "gyakorlatilag telitalálat volt." A következő hetekben figyelik az aszteroida sebességét és mozgását, és további számításokat végeznek.

A tudósok egyébként ragaszkodtak ahhoz, hogy a DART ne törje össze a Dimorphost. Az űrhajó alig 570 kilogrammos volt, szemben az aszteroida 5 milliárd kilogrammjával.

Bár egyetlen ismert, 140 méternél nagyobb aszteroidának sincs jelentős esélye arra, hogy a következő évszázadban becsapódjon a Földbe, becslések szerint ezeknek az aszteroidáknak eddig csak 40%-át sikerült azonosítani.

A sikeresnek bizonyult 325 millió dolláros bolygóvédelmi teszt a DART tavaly őszi indításával kezdődött. Az élőben követés lehetőségét a NASA által a küldetés „minifotósának" nevezett LiciaCube (a Light Italian CubeSat for Imaging Asteroids) biztosította.

Ralph Semmel, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium igazgatója üdvözölte a most elért eredményt, hozzátéve, hogy csapata akkor tudta, hogy sikerrel jártak, amikor a videó elsötétült:

Normál esetben egy űrhajó jelének elvesztése nagyon rossz dolog. De ebben az esetben ez volt az ideális eredmény.


A figyelmetekbe ajánljuk