mélyfúrás
Fotó: Shutterstock

Ezért fúrnak tudósok egy 10 kilométeres lyukat Kínában

Kínai tudósok az ország történetének legnagyobb, közel 10 ezer méter mélyre nyúló lyuk fúrását kezdték meg pár hónapja. Különböző nyersanyagok és ásványkincsek megtalálása mellett több, a tudomány számára is újító felfedezésben reménykednek a kutatók a projekt kapcsán.


A kínai kutatócsapat 10 rétegen keresztül tervezi a fúrást. Céljuk, hogy a kréta földtörténeti időszakból származó – nagyjából 145 millió éves – kőzetekhez is hozzáférjenek.

Ez is érdekelhet: Először fúrnak egy vulkán mélyébe

Az idén júniusban kezdődő folyamat a terv szerint 457 napig, azaz hozzávetőlegesen jövő szeptemberig tarthat.

A hírek szerint a lyuk felhasználható lesz ásványkincsek azonosítására, valamint segíthetne a környezeti kockázatok, például a földrengések és vulkánkitörések felmérésében.

A csapat már az eltelt pár hónap alatt megállapította, hogy a Föld alatt található kőzetek sokkal nedvesebbek, mint amire számítottak.

Ezt is olvasd el! Tökéletes állapotú dinóembriót találtak Kínában

Újabb felfedezésük az volt, hogy gránitréteg alatt egy másfajta, metamorf gránitot találtak. Arra számítottak, hogy az óceáni kéregnél is megfigyelt bazaltra bukkannak majd. A szárazföldről lefúrva azonban egy vastagabb gránitréteget fedeztek fel, amely megváltoztathatja a lemeztektonikáról alkotott tudományos álláspontot is.

A fúrási projekt építési nehézségeit ahhoz lehet hasonlítani, mint ha egy nagy teherautót két vékony acélkábelen próbálnánk elvezetni

– nyilatkozta a mélyfúrás nehézségeiről Szun Csinseng, a Kínai Mérnöki Akadémia professzora.

A lyuk – bár lenyűgözően mélynek hangzik – nem lesz rekorddöntő. Ezt a címet az északnyugat-oroszországi Kola-félszigeten véghezvitt fúrás viseli: az 1970. május 24-től a Szovjetunió 1991-es összeomlásáig tartó kutatás során a lyuk legmélyebb ága – Mariana-árokkal szinte megegyező – 11 034 méterrel ért a tengerszint alá.

Ez és a várható kínai lyuk mélysége is azonban még csak azt jelenti, hogy napjainkban a tudománynak és a technológiának a földkéreg mindössze egyharmadáig sikerül eljutni.

A figyelmetekbe ajánljuk