A mars felszíne

Illusztráció.

Úgy látszik, tényleg a víz nyomaira bukkant a Marson a NASA marsjárója

Több mint 10 éve koptatja már a Mars felszínét a NASA Curiosity nevet viselő marsjárója, az autóméretű szerkezet azonban még mindig tud újat mutatni. Most például küldetésének – hogy kiderítse, hogy egykor valóban vízzel borított volt-e a vörös bolygó – eddigi legtisztább bizonyítékával szolgált.



A NASA tudósai szerint a Curiosity ősi vízfodrokat fedezett fel a Mars felszínén

írja a Futurism.

Ezek a hullámok arra utalnak, hogy a környező szulfátos talajt, amelyet a marsjáró tavaly ősz óta vizsgál, egykor sekély tó borította.

Az űrügynökség kutatóinak elmélete szerint a felszínen elhelyezkedő víztömeg felkavarta az üledéket, mely végül hullámzó textúrákat hagyott maga után a kőzetben.

Ez is érdekelhet! „Medvét" fedeztek fel a Mars felszínén

Ez a legjobb bizonyíték a vízre, amit az egész küldetés során láttunk

– mondta Ashwin Vasavada, a NASA Jet Propulsion Laboratory Curiosity projektjének tudósa, aki azt is hozzátette, hogy a Curiosity segítségével több ezer méternyi lerakódáson másztak át, mindezt úgy, hogy eddig azt hittük, a területet soha nem borította víz.

A marsjáró rengeteg más bizonyítékot is talált arra vonatkozóan, hogy a terület egykor vízzel borított volt. Ilyen például Gediz Vallisnak elnevezett völgy, amelyet valószínűleg egy rajta átfutó folyó vájt ki.

Neked ajánljuk! A NASA új nukleáris rakétája 45 nap alatt jutna el a Marsra

A Mars ősi éghajlata csodálatos összetettséggel rendelkezett, hasonlóan a Földéhez

– zárta nyilatkozatát Vasavada.

A figyelmetekbe ajánljuk