Bár a magány érzésével szinte mindnekinek meg kell harcolnia élete során legalább egyszer, a hosszú távú szociális izoláció azonban már más kategória, negatív hatással van ugyanis egészségünkre. Egy új kutatás eredményei ráadásul most azt mutatják, hogy az elmagányosodás az agyműködésünkre is hatással van.
A Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja – agyi képalkató eljárások segítségével – azt vizsgálta, hogy milyen hatással lehet az agyunkra a magány. A Elisa Baek, a USC Dornsife pszichológia tanszékének jelenlegi adjunktusa vezette kutatás során összesen hatvanhat, 18 és 21 éves kor közötti elsőéves hallgatót vontak be, írja az IFLScience.
A diákoknak egy kérdőívet kellett kitölteniük, melyben értékelniük kellett a magányossággal kapcsolatos tapasztalataikat, majd mágneses képalkotó eljárással (fMRI) szkennelték az agyukat.
A csoportot a kérdőív eredményei alapján magányos és nem magányos csoportokra osztották.
Amikor a kutatók megnézték a képalkotó adatokat, azt látták, hogy a magányos emberek agyi aktivitási mintázatai eltérnek a nem magányos emberekétől.
Ez is érdekelhet: A szocializáció is ugyanolyan alapszükséglet, mint az étkezés
Ettől azonban még fontosabb, hogy minden magányosnak kategorizált diák olyan feldolgozási mintázatot mutatott, amely nagyrészt csak rájuk volt jellemző, míg a nem magányos emberek mindegyike nagyon hasonlított egymásra.
Az eltérő idegi válaszok különösen a látott dolgok értelmezésének szempontjából különböztek.
Az eredmények tehát arra utalnak, hogy a magányos emberek nehezen alakíthatnak ki társas kapcsolatokat, akár más magányos emberekkel is, mert hiányzik a körülöttük lévő világ megértésének és feldolgozásának közös módja.
Ez összecseng más adatokkal is, amelyek arra utalnak, hogy a magányos embertársaink hajlamosak úgy érezni, hogy különböznek a többi embertől, vagy nem értik őket eléggé.
A kutatás megmutatta, hogy azok, akik magasabb szintű magányosságról számoltak be, legkülönbözőbb agyi reakciókat mutatták, függetlenül attól, hogy valójában hány barátjuk vagy társas kapcsolatuk volt a való életben.
Ezek szerint tehát a magányosság enyhítéséhez nem elég, ha egyszerűen csak barátok veszik körül az egyént. Főleg, ha mindenki, akivel szocializálódik, másképp látja a világot, mint ő.
Ezt is olvasd el: 5 módja annak, hogy az egyedüllét ne csússzon át depresszióba
A téma körül természetesen továbbra is rengeteg a megválaszolandó kérdés. Például, hogy pontosan milyen gondolkodási folyamatok és élményfeldolgozások különböztetik meg a magányos embereket nem magányos társaktól.
Baek különösen szeretné részletesebben megvizsgálni majd azt a csoportot is, akik rendszeres társas kapcsolatokban élnek, de mégis magányosnak érzik magukat.
A tanulmány a Psychological Science című folyóiratban jelent meg.
