Kínai marsjáró.
Kínai Nemzeti Űrügynökség

Kínos baki a láthatáron – régóta nem reagál a kínaiak marsjárója

A kínai marsjáró, a Zhurong 2022 májusa óta hibernált állapotban van, és lehet, hogy többé nem is fog felébredni.


A kínai tisztviselők tavaly május óta feltűnően kerülik a marsjáróval kapcsolatos kérdéseket, és nem voltak hajlandóak fényt deríteni a helyzetre – egészen mostanáig.

Nem észleltünk semmilyen kommunikációt a rovertől, mióta hibernálták. Minden nap megfigyeljük, és úgy gondoljuk, hogy azért nem ébredt fel, mert a napfény még nem érte el az energiatermeléshez szükséges minimális szintet

– mondta a Reutersnek Zhang Rongqiao, a kínai Mars-kutatási program vezető tervezője.

Ez is érdekelhet: Kína marsjárója meglepő felfedezést tett a bolygó vízkészletéről

A kutatók azonban még nem adják fel a reményt, és továbbra is várják a megfelelő pillanatot, hogy újra felvegyék a kapcsolatot a hatkerekű roverrel. Ez azonban lehet, hogy soha nem fog bekövetkezni.

Zhang szerint a legvalószínűbb probléma a porfelhalmozódás, amely jelentősen akadályozza a Zhurongot a napenergia előállításában.

Külön érdekesség, hogy a rover az első nem amerikai építésű űreszköz, amely landolt a Marson, és Zhang szerint az eszköz majdnem egy teljes földi évet töltött azzal, hogy a vörös bolygón az ősi élet jeleit keresse, ami jóval meghaladja az eredetileg tervezett három hónapot.

De hogy képes lesz-e lerázni magáról a port, és elkezdi-e feltölteni az akkumulátorait, hogy újra működésbe léphessen, az még nem derült ki. Fontos kiemelni, hogy nem ez lenne az első ember alkotta tárgy, amely ilyen sorsra jut. A NASA InSight leszállóegysége is hasonlóan küzdött a porral, aminek következtében a tudósok december végén lezárták a küldetést.

Forrás: Futurism


A figyelmetekbe ajánljuk