gyerek, játék
Fotó: Shutterstock

Ezért van képzeletbeli barátja a legtöbb gyereknek

A színlelés hasznos készség életünk során, egy friss kutatás szerint például a gyerekek már pár hónapos koruktól megtanulnak tettetni. Egy három országra kiterjedő (USA, Egyesült Királyság, Ausztrália) kutatás készítői összesen 902 szülőt kérdeztek a témával kapcsolatban; az eredményekből kiderült, melyik korban fordul elő leggyakrabban, hogy képzeletbeli barátokat találnak ki a gyerekek.


A Science Alert által szemlézett tanulmány kimutatta, hogy a gyerekek már 4 hónapos koruktól érdeklődést mutattak a tettetős játékok iránt, 12 hónapos korukra a felük már képes volt színlelni, 13 hónaposan pedig könnyedén felismerték azt.

A színlelés egy összetett, fejlődőképes folyamat, amely már az élet korai szakaszában megjelenik és segíti a kognitív, valamint a szociális képességek kialakítását

– mondta Elena Hoicka, a Bristol Egyetem pszichológusa, majd hozzátette, a színlelés képessége elengedhetetlenül fontos a gyerekek fejlődésében, hiszen segíti őket a tanulásban, a kreativitásban és a barátkozásban is. A kutatás életkor alapján tanulmányozta a különböző szakaszokat.

gyerek, j\u00e1t\u00e9k

Fotó: Shutterstock

Minél idősebb egy gyerek, annál kifinomultabban színlel. Elena Hoicka és társszerzője, Eloise Prouten szerint először testi jelei vannak a jelenségnek, ilyen például az alvás tettetése. Ezután gesztusokban, tettekben nyilvánul meg, például ujjal való fogmosás. A fejlődés későbbi szakaszában már tárgyak helyettesítésére is sor kerülhet, például telefon helyett banán tárcsázása.

Egy gyereknek kétéves korában általában már absztrakt gondolatai is vannak, a színlelés ezen szakaszában eljátszhat olyan dolgokat, amelyekről valós tapasztalattal nem rendelkezik. Ilyen lehet, ha űrhajósnak adja ki magát. 3 évesen már az egész testét használja a színleléshez, amikor például valamilyen állatként, vagy a kedvenc mesehőseként viselkedik . Az is gyakori, hogy ebben a korban képzeletbeli barátot talál ki.

A nyelvi képességek fejlődése segíthet a színlelés még ügyesebb elsajátításához, például történetek kitalálásához.

– tette hozzá Hoicka.

A csapat összesen 18 különböző fázist jegyzett fel a kutatásban részt vevő gyerekek fejlődése alapján. A szerzők szerint ez az első ismert tanulmány, amely a színlelést, mint viselkedési formát vizsgálja születéstől 3 éves korig. Úgy vélik, hasznos lehet mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni és megérteni a korai éveikben lévő gyerekek viselkedési mintázatát és fejlődését. Hoicka szerint a kutatást akár diagnosztikai célra is alkalmas lehet a jövőben.

A figyelmetekbe ajánljuk