A tudósok sokáig azt hitték, csak összevarrták a kacsacsőrű emlősöket
Amikor George Shaw brit természettudós 1799-ben először kézbe vette egy Ausztráliából érkezett kacsacsőrű emlős kiszárított bőrét meg volt győződve arról, hogy valaki tréfát űzött vele. Olyan különös állat feküdt előtte, hogy ollóval kezdte vizsgálni a csőr környékét, mert biztosra vette: egy preparátor egyszerűen összevarrt egy kacsát és egy emlőst. Bár varrásnyomokat nem talált, a tudományos világ még évtizedekig vitatkozott arról, hogy valóban létezhet-e ilyen állat.
A 18–19. század fordulóján a zoológia éppen a modern rendszertan kialakulásának időszakát élte. A kutatók sorra írták le az új fajokat, ugyanakkor több látványos átverés is megingatta a tudományos közösség bizalmát. Korábban hamis lepkefajok, mesterséges fosszíliák és ügyesen összevarrt, majomból és halból készült „sellők” is megtévesztették a kutatókat.
A kacsacsőrű emlős szinte minden ismert állat tulajdonságaiból hordozott valamit. Bundás teste, lapos hódfarka, úszóhártyás lábai, kacsaformájú csőre, valamint a hímek mérgező sarkantyúja teljesen összezavarta a kor zoológusait. Még évekkel később is akadtak tudósok, akik „természeti csalásnak” nevezték az állatot. Amikor azonban egyre több példány érkezett Ausztráliából Európába, már nem lehetett kétségbe vonni a létezését. A vita ekkor arra terelődött, hogy valójában milyen állatról is van szó.
A kutatók különböző elméletekkel próbálták megmagyarázni a különös állat eredetét. Egyesek úgy vélték, hüllőkhöz áll közelebb, mások madárszerű emlősnek tartották, megint mások teljesen új állatcsoport létrehozását javasolták.
A vita azért is vált jelentőssé, mert ekkoriban bontakoztak ki az evolúcióról szóló első tudományos elképzelések. Jean-Baptiste Lamarck, Richard Owen, Étienne Geoffroy Saint-Hilaire, sőt még Charles Darwin is foglalkoztak a kacsacsőrű emlőssel, amely sokak számára fontos példája lett annak, hogy a természet nem mindig illeszkedik a korábban felállított kategóriákba.
A legnagyobb kérdés sokáig az volt, hogy a kacsacsőrű emlős tojást rak-e, vagy elevenszülő – írja az Atlas Obscura. A nőstényeknek ugyanis nincsenek emlőbimbóik, ugyanakkor tejjel táplálják kicsinyeiket. A tej a hasuk bőrén található nyílásokon keresztül választódik ki, majd az ott kialakuló redőkben gyűlik össze.
A döntő bizonyíték csak a 19. század végén született meg, amikor William Hay Caldwell skót zoológus friss kacsacsőrű emlős tojásokat vizsgált meg, és egyértelműen igazolta, hogy az állat valóban tojásokat rak. Ezzel bebizonyosodott, hogy emlős, méghozzá a tojásrakó emlősök – vagyis a kloákások (Monotremata) – rendjének tagja.
Bár a kacsacsőrű emlős létezését ma már senki sem kérdőjelezi meg, a kutatók továbbra is sokat tanulnak róla. Genetikai vizsgálatai segítenek jobban megérteni az emlősök evolúcióját, 2010-ben több mint 80, 13 toxincsaládba tartozó, feltételezett méreggént azonosítottak, amelyek számos gerinces és gerinctelen állat ismert toxinjaihoz hasonlítanak.2013-ban egyetlen fosszilis fog alapján egy új, óriás termetű kacsacsőrűemlős-fajt írtak le, amely új kérdéseket vetett fel e különleges állatcsoport fejlődéstörténetével kapcsolatban. Korábban mi is hírt adtunk a felfedezésről, ami megmondja, mi alapján dől el, hogy nőstény vagy hím kacsacsőrű emlős fejlődik a tojásban.
Az a példány, amelyet George Shaw közel 230 éve vizsgált, ma is a londoni Természettudományi Múzeumban található. A bundáján még mindig láthatók azok az apró vágásnyomok, amelyeket a tudós ejtett rajta, amikor megpróbálta bebizonyítani, hogy a világ egyik legkülönösebb emlőse valójában ügyes hamisítvány.
Olvasd el ezt is!