HIV vírus

​Az új HIV-vakcina közelebb vihet minket a betegség gyógyításához

Egy, az új HIV-vakcinával beoltott jelölt pozitív korai eredményeket mutat, és a vakcinát kapók 97 százalékában váltott ki megfelelő immunválaszt az oltóanyag.


Ez egy kis létszámú, első fázisú kísérlet volt, amelyben egy olyan vakcinát teszteltek, amelyet a HIV-víruson létező fehérje módosított változatából állítottak elő. Ezt a részecskét úgy tervezték, hogy felkészítse a szervezetet a széles körben semlegesítő antitestek létrehozására, amelyekről úgy gondolják, hogy kritikus fontosságúak a HIV elleni immunitás kialakításához.

Ha tovább olvasnál: 5 forradalmi orvostechnológiai újítás, ami megváltoztathatja a jövőnket

Ezek az antitestek a HIV altípusainak nagy részét felismernék, ami azért szükséges a védettség biztosításához, mert a HIV-vírus gyakran mutálódik.

A próbavakcinából kapó 36-ból 35 résztvevőnél kimutatták a széles körben semlegesítő antitestek előfutár B-sejtjeinek aktiválódását, amelyek az immunitáshoz vezető út első lépései.

William Schief, a tanulmány egyik szerzője szerint ennek a technikának a lényege lényegében az, hogy az immunrendszert a természetben előforduló HIV-altípusok széles skálájának felismerésére képezzük ki. Az 1. fázisú vizsgálatban senki sem számolt be súlyos mellékhatásokról.

Az eredményeket először a Nemzetközi AIDS Társaság HIV Research for Prevention által rendezett virtuális konferencián jelentették be tavaly. A kísérletet a Nemzetközi AIDS-oltási kezdeményezés és a Scripps Research közösen vezette.

Ez is érdekelhet: Újabb előrelépés a HIV-kezelésben: rákgyógyszer lehet a megoldás

​A kutatók közel 40 éve próbálnak HIV-vakcinát létrehozni

laborat\u00f3riumi v\u00e9rvizsg\u00e1lat

Fotó: Shutterstock

A HIV ellen köztudottan nehéz védőoltást készíteni. Ennek oka részben a HIV mutációs hajlama. Azáltal, hogy gyorsan fejlődik és változik, el tudja kerülni az immunrendszert azáltal, hogy nehezebben felismerhetővé teszi magát. Eddig gyakorlatilag senkit sem sikerült − néhány nagy horderejű esetet leszámítva − kigyógyítani a HIV-fertőzésből. Ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogy a szervezetben lévő immunsejtek milyen fajtái képesek ténylegesen fellépni a fertőzés ellen.

Elméletileg ez a vakcina lesz az első egy több oltásból álló sorozatban, amelyek mindegyike más-más HIV-részecskét használ az immunrendszer edzésére. Az oltások előrehaladtával a molekulák egyre közelebb kerülnek a tényleges HIV-vírusokéhoz, amíg a termelt antitestek meg nem tudják kötni a HIV különböző fajtáit.

​A Moderna hasonló kutatások alapján fejleszti HIV-vakcináját

Schief szerint csapata jelenleg a Moderna biotechnológiai óriáscéggel együttműködve olyan vakcina kifejlesztésén és tesztelésén dolgozik, amely az immunitást edző HIV-részecskéket mRNS-en keresztül juttatja be a fehérjealapú modell helyett, amelyet ez a legutóbbi tanulmány használt. Egy 1. fázisú vizsgálatban jelenleg ugyanazt a részecskét, valamint egy másik mesterséges részecskét tesztelik mRNS-szállító rendszerrel. Egy másik tanulmány ugyanezt a részecskét teszteli egy afrikai klinikai vizsgálatban.

Időbe telik, amíg a 2. fázisú vizsgálatok megkezdődhetnek, és nincs garancia arra, hogy a vakcina végül működni fog. Ha igen, akkor ezt a technikát más vakcinák előállítására is fel lehet használni, például egy univerzális koronavírus- vagy influenza elleni vakcinára.

Optimisták vagyunk, hogy van némi esély arra, hogy ez a megközelítés nem csak a HIV esetében lehet hasznos. Bár ha már csak a HIV-en segít, az is óriási lenne

− tette hozzá Schief.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk