Halley-üstökös
Wikipedia

A Halley-üstökös megkezdte közel 40 évig tartó útját

Valószínűleg a leghíresebb üstökös, a Halley hamarosan megkezdi közel 40 éves útját vissza a Nap felé, és útközben elhalad bolygónk mellett is. Rövid keringési idejű objektum, pályáját 75,9 év alatt járja be, így a szerencsések életükben kétszer is megcsodálhatják. Napközelben szabad szemmel is látható, erre legutóbb 1986-ban volt lehetőség, legközelebb pedig 2061-ben lesz.


Az üstökös december 9-én érte el az aphéliumát, vagyis azt a pontot, amikor a legtávolabb kerül a Naptól, és túljut a Neptunusz pályáján. Ez a Halley csillagunk körüli pályájának középpontját jelenti, ami annyiban szokatlan, hogy a Naprendszerünk bolygóival ellentétes irányban halad, ami retrográd pályának nevezhető – derül ki az IFLScience cikkéből.

Ez is érdekelhet: Hány meteorit csapódik be évente a Földbe?

Az objektum 2041. nyarán éri el a Neptunusz-pálya távolságát, 2053-ban az Uránuszét, 2058-ban a Szaturnuszét, 2060-ban a Jupiterét. A Föld-pálya távolságát pedig 2061. június 19-én éri el.

Az üstököst a történelem során többször is észlelték, bár Edmond Halley angol csillagász volt az, aki megállapította, hogy „visszatérő vendégről" van szó. Utoljára 1986-ban haladt el a Föld mellett.

Halley pályája meglehetősen rövid, legalábbis a legtöbb üstököshöz képest. Hivatalos nevén, 1P/Halley, a P a periodikus szót jelenti; ez a 200 évnél rövidebb keringési idejű üstökösökre utal, amit a csillagászatban rövidnek tartanak.

Olvasd el ezt is! Videón, ahogy meteorit csapódik a Holdba

És míg nekünk, embereknek 76 év gyakran egy emberöltő, a Halley-üstökös úgy tűnik, hogy megőrizte fiatalságát. A NASA becslései szerint legalább 16 ezer éve kering.

A figyelmetekbe ajánljuk