Hűha jel
Fotó: Shutterstock

Tudósok szerint mégsem földönkívüliektől származik a titokzatos Hűha! jel

1977. augusztus 15-én az ohiói Big Ear obszervatórium szokatlanul intenzív rádiójelet észlelt. A jel annyira egyedi volt, hogy Jerry Ehman csillagász a Wow! szót firkálta mellé, neve is innen származik. A tudósok az azóta eltelt évtizedekben sem tudták megfejteni a jelenség pontos okait, így a közvélekedés egy idegen civilizáció üzeneteként fogta azt fel. Egy új kutatás eredményei szerint azonban egészen másról van szó, írja a Gizmodo.


A friss tanulmány vezető szerzője, Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Egyetem docense saját bevallása szerint csak az év elején kezdett el mélyebben foglalkozni a Hűha! jellel. A férfi évek óta kutat idegen civilizációk után a világegyetemben, a hírhedt jelenséget viszont nem igazán vette komolyan.

Ebben az is közrejátszhatott, hogy az idegeneknek tulajdonított intenzív rádiójel hamar popkulturális jelentőségűvé vált, egyebek között az X-akták második évadának egyik epizódja is feldolgozta az esetet.

Ennek ellenére 2024 májusában egy magyarázó videó felkeltette Méndez érdeklődését, ezért elindított egy új projektet. A kutatás során az arecibói obszervatórium 2017 és 2020 közötti adatait vizsgálták meg, amelyek az 1977-es ohiói jelenséghez nagyon hasonlóak, igaz, annál jóval gyengébbek.

Ezek a Hűha! jel-hasonmások a galaxisban található hideg hidrogén alkotta csillagközi felhőkből erednek. Méndez és csapata összehasonlította őket az 1977-es jellel, és arra jutottak, hogy az idegeneknek tulajdonított rádiójelet valamilyen hirtelen sugárzás, például egy magnetár okozhatta.

A magnetár egy olyan neutroncsillag, amelynek rendkívül erős a mágneses mezeje. Ez elméletben képes arra, hogy intenzív mozgásra késztesse a hidrogénfelhők atomjait – Méndezék szerint pedig ez, és nem egy idegen civilizáció áll a jelenség mögött.

A kutató ugyanakkor hozzátette: a körülmények hihetetlenül ritka együttállására volt szükség ahhoz, hogy az ohiói állomás észlelhesse a jelet – valószínűleg ezért nem találkoztunk hasonló erősségű Hűha! jellel 1977 óta.


A figyelmetekbe ajánljuk