aszteroida, Föld
Fotó: Getty Images

5 ismert aszteroida, amely potenciálisan veszélyes lehet Földünkre

Bár szeretjük elhesegetni ezt a gondolatot, Földünk valójában folyamatosan veszélyben van, a minket körülvevő űr ugyanis televan olyan aszteroidákkal, amelyek akár be is csapódhatnak bolygónkba. A világ legnevesebb csillagászai pontosan ezért (is) kémlelik folyamatosan az univerzumut: próbálják megtalálni ezeket az égitestet, hogy legyen lehetőségünk felkészélni, és adott esetben akár hárítani is a becsapódást. Az elmúlt években számtalan potenciálisan veszélyes aszteroidát fedeztek így fel a tudósok, melyek közül az alábbi ötről viszonylag sokat tudunk.


Egy aszteroida lehetséges becsapódása természetesen nagyon ijesztően hangzik, ám a Nemzetközi Csillagászati Unió 1999-ben létrehozta azt a Torino-skála névre hallgató listát, amelyben a veszélyt fenyegető égitesteket rangsorolják. A skálán nullától tízig terjedően kategorizálják ezeket a planetoidákat a becsapódás esélyének mértéke és a következménye alapján. A 0, azaz a fehér zónába olyan égitestek kerülnek, amelyek semmilyen vagy elenyésző hatással vannak a Földre. A skála 8 és 10 közötti szakasza, vagyis a piros zóna már olyan égitesteket jelezhet, amely bizonyosan eltörölné a földi élet valamennyi formáját.

Jelenleg az öt felsorolt öt aszteroida közül egyik sem kapott besorolást a listába, ugyanis a Bennu és az 1950 DA becsapódásának esélyét több mint 100 évvel későbbre becsülték. Ettől függetlenül bármikor bolygónk közelébe kerülhet egy égitest, emiatt is figyelik folyamatosan a csillagászok a bolygóhoz közeli űrt.

1. Bennu

aszteroida, F\u00f6ld

Illusztráció

Fotó: Getty Images

Mérete: 0,49 km
Tömege: 74 millió tonna

A Bennut 1999 szeptemberében fedezték fel a Földhöz közel, mely jelenleg is a legnagyobb veszélyt jelenti a bolygónkra, ám szerencsére egy jó darabig nem találkozik a két égitest egymással. A NASA adatai szerint az égitest 2182. szeptember 24-én kerül legközelebb a Földhöz, a becsapódás esélye pedig mindössze 0,037 százalék. Hogy felkészülhessenek a legtöbb eshetőségre, a tudósok a mai napig tanulmányozzák az üstököst, amelyről azt feltételezik, hogy egy sokkal nagyobb, szénben gazdag aszteroidától szakadt el, ennek ideje 700 millió és 2 milliárd év közötti. 2023. szeptember 24-én a NASA OSIRIS_REx űrhajójának sikerült mintát vennie a Bennuról, melyet világszerte vizsgálnak a tudósok. Korai eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy a Bennu olyan, az élethez szükséges alapvető anyagokat tartalmaz, mint például a fehérjealkozó aminosavat, a glicint és számos víztartalmú ásványt.

Kutatások szerint, ha a Bennu elérné a Földet, olyan energiát szabadítana fel, ami nagyjából egy 1,4 milliárd tonnájú TNT-nek felelne meg, azaz feltehetőleg világszintű károkat, pusztulást okozna. Ha egy szélesen lakott területen csapódna be, az milliók halálát okozná.

2. 29075 (1950 DA)

Mérete: 1,3 km
Tömege: 78 millió tonna

A Bennu után a második legnagyobb veszélyt bolygónkra a29075 (1950 DA) névre keresztelt aszteroida jelenti, amely az 1950-es felfedezése után közel 50 évre eltűnt. A tudósok szerint az üstökös laza sziklákból, apró szemcsékből és porból áll össze, vagyis nem szilárd halmazállapotú, valamint magas vas és nikkel tartalmú. Jelenleg 0,0029% esély van arra, hogy a Földbe csapódjon a nagyon távoli jövőben. A tudósok szerint ha az 1950 DA elérné a Földet, az nagyjából 75 milliárd tonnányi TNT-nek felelne meg, ami globális katasztrófát okozna, hiszen eltűntetné az egész emberiséget a bolygóról.

3. 2023 TL4

Mérete: 0,33 km
Tömege: 47 millió tonna

2023-ban fedezték fel az üstököst, ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül csak a régóta megfigyelt, közelben lévő aszteroidák képesek óriási mértékű pusztítást okozni bolygónkon, ugyanis a frissen felfedezett aszteroida rögtön a harmadik legveszélyesebb égitestté vált. A csillagászok által begyűjtött információk alapján a 2023 TL4 0,00055 százalékos eséllyel ütközhet a Földnek 2119. október 10-én. A becsapódás energiája összesen 7,5 milliárd tonnányi TNT robbanóanyagnak felelne meg.

4. 2007 FT3

aszteroida, F\u00f6ld

Illusztráció

Fotó: Getty Images

Mérete: 0,34 km
Tömege: 54 millió tonna

Az eltűnt aszteroidaként is hivatkoznak a 2007 FT3-as számú égitestre, ugyanis az elmúlt 17 évben nem látták. Az aszteroida pályáját nem sikerült jól meghatározni, ám a NASA becsült számításai szerint 0,0000096% eséllyel lesz hatással a Földre a nem is olyan távoli jövőben, hiszen – ha igazak a becslések –2030. március 3-án találhatja el bolygónkat, egy másik kutatás eredménye alapján pedig még idén október 5-én csapódhat be, bár ennek az esélyét 0,0000087%-ra teszik. A becsapódás által keletkezett energia nagyjából 2,6 milliárd tonnányi TNT-vel egyenlő, ami ugyan jelentős károkat okozna az adott régióban, világszintű pusztítást azonban nem hozna létre.

5. 1979 XB

Mérete: 0,66 km
Tömege: 390 millió tonna

Az 1979 XB az előzőhöz hasonlóan szintén egy elveszett égitest, ugyanis nagyjából 40 éve eltűnt a csillagászok térképéről. Nevéből adódóan 1979-ben fedezték fel. A pályáját nem sikerült alapos pontossággal kiszámítani, ám becslések szerint 0,000055% esély van arra, hogy 2113. december 11-én a a Földnek ütközik. Egy ekkora mértékű aszteroida körülbelül 30 milliárd tonnányi TNT-nek felelne meg, ami könnyen világszintű károkat okozhat.

A figyelmetekbe ajánljuk