Robert White amerikai idegsebész az 1960-as években kezdett foglalkozni az agy és a test kapcsolatának kérdésével. A clevelandi kutatólaboratóriumban végzett kísérleteivel elsősorban azt szerette volna megérteni, hogy képes-e az agy tovább működni akkor, ha egy másik szervezet biztosítja számára a szükséges vérellátást.
A kutató végül 1970-ben jutott el legmerészebb vállalkozásához: egy rézuszmajom fejét egy másik állat testére ültette át. Az eljárást és annak eredményeit 1971-ben tudományos folyóiratban is ismertette.
A műtét során White és munkatársai összekapcsolták a donorfej és a befogadó test legfontosabb vérereit, ezzel biztosítva az agy oxigénellátását. A beavatkozás után az állat magához tért, képes volt mozgatni a szemét, érzékelte a környezetét, és a beszámolók szerint az egyik kutatót megpróbálta megharapni. A kísérlet ugyanakkor nem hozott teljes sikert. A sebészek ugyanis nem tudták összekapcsolni az átvágott gerincvelőt, ezért az állat nyaktól lefelé teljesen lebénult. Önállóan lélegezni sem volt képes, így mesterséges lélegeztetésre szorult.
Az egyes beszámolók ellentmondanak egymásnak, de a szakirodalmak egy része szerint a majom körülbelül kilenc napig maradt így életben. Halálában a transzplantáció immunológiai szövődményei és az alkalmazott kezelés is szerepet játszottak. White eredménye mérföldkőnek számított a kísérleti idegsebészetben, ám az állatkísérletek kegyetlensége miatt a kutató heves kritikákkal szembesült.
A fejátültetés gondolata White halála után sem tűnt el. Sergio Canavero olasz idegsebész 2013-ban egy tanulmányban felvázolta saját elképzelését, amely szerint a beavatkozás emberi pácienseken is megvalósítható. A HEAVEN névre keresztelt eljárás során két sebészcsapat dolgozna párhuzamosan. Az egyik a páciens fejét, a másik a donortestet készítené elő, majd a vérerek, az izmok és az idegek összekapcsolásával próbálnák létrehozni az új testet.
A legnagyobb problémát azonban továbbra is a gerincvelő jelenti. Canavero egy polietilénglikol nevű anyag és elektromos stimuláció segítségével képzelte el a sérült idegpályák működésének helyreállítását, ennek hatékonyságát azonban nem sikerült bizonyítani, így az eljárás nem biztonságos emberi alkalmazásra. Az olasz sebész terveihez egy ideig önkéntes jelentkező is akadt. A ritka, súlyos izombetegségben szenvedő orosz Valerij Szpiridonov vállalta volna a kockázatos műtétet, később azonban visszalépett. Döntésében családi életének megváltozása és a beavatkozással kapcsolatos bizonytalanságok játszottak szerepet.
Bár a modern orvostudomány hatalmas fejlődésen ment keresztül, a teljes fejátültetés továbbra is megoldatlan feladat. Az erek és bizonyos szövetek sebészeti összekapcsolása technikailag megvalósítható, a teljesen átvágott gerincvelő működésének helyreállítása azonban ennél jóval összetettebb probléma. Az orvosoknak emellett a kilökődési reakciókkal, a fertőzések veszélyével és a beavatkozás hosszú távú következményeivel is számolniuk kell. Élő emberen végzett, bizonyítottan sikeres teljes fejátültetésről továbbra sincs hiteles dokumentáció.
A kérdés azonban túlmutat az orvostudományon. Ha egyszer lehetővé válna, hogy egy ember feje egy másik testen éljen tovább, az alapjaiban változtatná meg az identitásról és az emberi testről alkotott elképzeléseinket. A személyiséget, az emlékeket és a tudatot ugyanis az agy működéséhez kötjük, miközben a test folyamatosan befolyásolja az idegrendszer működését.
Robert White kísérlete így több mint ötven év elteltével is ugyanazt a kérdést veti fel: hol húzódik a határ az orvostudomány rohamos fejlődése és az etikailag megkérdőjelezhető döntések között?
(Medium)
Olvasd el ezt is!