Amikor felnézünk az égre, látszólag ugyanazokat a csillagképeket látjuk, mint az ókori görögök vagy vadászó-gyűjtögető őseink. Valójában persze szabad szemmel nehezen észlelhető folyamatos változásnak vagyunk tanúi, mivel időről időre új csillagok születnek, mások pedig elpusztulnak. Saját Napunkra is ez a sors vár nagyjából 5 milliárd év múlva – de vajon addig hány csillag pusztul majd el évente?
A csillagok hatalmas, forró gázgömbök, amelyeket a magjukban lévő hidrogént héliummá alakító magfúzió tart életben – következésképp akkor halnak meg, amikor ez a magfúzió leáll. Ez kétféleképpen történhet, attól függően, mekkora az adott csillag tömege.
Az alacsony tömegű csillagok esetében a magfúzió akkor ér véget, amikor a csillag magjában lévő összes hidrogén héliummá alakul. A fúzióból származó hő és az ezzel járó külső nyomás nélkül a csillag önmagába zuhan, az összeomlás során a magra nehezedő nyomás pedig olyan erős lesz, hogy a megmaradt hélium szénné kezd fuzionálni, és rengeteg energiát szabadít fel.
A csillag külső rétege ettől felfúvódik és vöröses színűvé válik – így jönnek létre az úgynevezett vörös óriások, írja a Live Science. Végül a csillag leveti ezt vörös réteget, és egy sűrű objektumot hagy maga után, amelyet fehér törpének nevezünk.
Ez is érdekelhet! A James Webbnek köszönhetően most már tudjuk: egyáltalán nem helyes az univerzumról alkotott képünk
A Tejútrendszerben található csillagok mintegy 97%-ának – köztük a Napnak is – az a sorsa, hogy fehér törpévé váljon. Ezek egyedi fényjelet bocsátanak ki, így a csillagászok könnyedén észlelik őket. Becsléseik szerint kétévente egy fehér törpe keletkezik a galaxisunkban.
Fehér törpe (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
A Nap tömegének nyolcszorosát is meghaladó csillagok esetében azonban teljesen más folyamat vezet a pusztuláshoz – ezek az égitestek csupán a Tejútrendszer csillagainak 3%-át teszik ki.
Az ilyen csillagok egyre nehezebb és nehezebb elemeket olvasztanak össze a magjukban, és végül olyan masszívvá válnak, hogy nem képesek összetartani magukat a hatalmas gravitációval szemben. Ennek az eredménye egy óriási robbanás, amit szupernóvának nevezünk. A csillag magja a szupernóva-állapot után vagy neutroncsillagként, vagy fekete lyukként él tovább.
Szupernóva-robbanás (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
Ajánljuk figyelmedbe! Kiderült, ki lesz a következő magyar űrhajós
A csillagászok becslései szerint a galaxisunkban évszázadonként egyszer vagy kétszer fordul elő szupernóva, utoljára azonban 1604-ben figyeltek meg egy ilyen eseményt. Ez a Tejútrendszer sajátos alakja mellett a világűrben található sűrű gáz- és porfelhőknek köszönhető – egyszerűen túl sok anyag takarja el a szupernóvákat ahhoz, hogy könnyedén észlelhessük a létrejöttüket.
