Kapu Tibor header
Fotó: MTI/KKM

Kiderült, ki lesz a következő magyar űrhajós

A szakértői bizottság döntése alapján hosszú évtizedek után Kapu Tibor lehet az első ember, akit Magyarország a világűrbe küld. A tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, Kapuval együtt ők ketten fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát, írja az MTI a külügyminiszter bejelentése alapján.


Az első – és ezidáig egyetlen – magyar űrhajós, Farkas Bertalan szinte napra pontosan 44 évvel ezelőtt, 1980 május 26-án kezdte meg űrutazását a Szojuz-36 űrhajón. A szovjet Vlagyimir Kubaszovval közös missziója június 3-ig tartott.

A második magyar űrküldetésre 240-en jelentkeztek, közülük a szakértői bizottság első körben négy jelöltet választott ki, akik mindannyian komoly kiképzésen estek át – repülőgépes pilótaképzés mellett különböző fizikai teszteken és űrdinamikai oktatáson is részt vettek. Most kiderült: tegnap éjszaka a bizottság meghozta végleges döntését az összes lehetséges szempont mérlegelése után.

Ennek értelmében Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós. A nyíregyházi férfi a külügyminisztérium szerint eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Kapu Tibor

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Kapu Tibor kutatóűrhajós Budapesten 2024. május 27-én.

Fotó: MTI/KKM

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, a bizottság egy tartalék űrhajóst is kijelölt Cserényi Gyula személyében, aki egy 35 éves villamosmérnök. Ő Kapu Tiborral közösen fogja végigcsinálni a kiképzés utolsó szakaszát az Egyesült Államokban, a NASA és az Axiom Space nevű vállalat közös programjában.

Cser\u00e9nyi Gyula

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós Budapesten 2024. május 27-én.

Fotó: MTI/KKM

A közlemény szerint az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a misszió munkáját a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni – az viszont nem derült ki a bejelentésből, hogy Kapu Tibor pontosan mikor indulhat el a világűrbe.


A figyelmetekbe ajánljuk