fecskék az égen

Legtöbbünket már az is megviseli, ha egy repülőgép fedélzetén 1-2 óránál többet kell a levegőben töltenünk. Gondoljunk csak bele azonban a madarak – és azok közül is a közönséges fecskék – helyzetébe, akik két hónap híján egy teljes évet is képesek a levegőben maradni.


Bár Ronald Lockley walesi madárkutató már az 1970-es években felvetette, hogy a közönséges fecskék képesek lehetnek több hónapig tartó szakadatlan repülésre, elméletét csak 2016-ban sikerült megerősíteni.

Ezt is olvasd el! Ez a különleges madár már azelőtt tanítani kezdi fiókáit, mielőtt azok kikelnének


A svédországi Lund Egyetem ornitológus kutatásócsoportja összesen tizenhárom felnőtt fecskét követett nyomon, akiket apró adatgyűjtőkkel jelöltek meg - ezeknek feladata a repülési aktivitás mérése, valamint a pontos helymeghatározás volt. Néhány madarat több éven keresztül követtek, ahogy télen Svédországból a Szahara déli részére vándoroltak, majd onnan vissza.

Az eredmények azt mutatták, amit már régóta sejteni lehetett: a közönséges – nagyjából negyven grammot nyomó – fecskék idejük nagy részét a levegőben töltik. A megfigyelt madarak az évnek mindössze két hónapjában tartózkodtak folyamatosan a szárazföldön – azt is a szaporodásuk céljából.

Bár néhány fecske a fennmaradó tíz hónapban alkalmanként rövid időre leszállt, idejük több mint 99,5 százalékában repültek.

A vizsgált példányok közül három pedig a mért idő alatt egyszer érintette a száratföldet.

A kutatók szerint a különbség a hosszútávúak és a leszálló madarak között a tollazatukban lehet: a leszálló madaraknak nem vedlettek ki a szárnytollaik, míg azok, amelyek végig a levegőben maradtak, már vedlettek és új repülőtollakat növesztettek.

Ez is érdekelhet: Véletlenül döntötte meg a leghosszabb megállás nélküli repülés rekordját ez a kismadár

 Mégis hogy lehet ilyen sokáig a levegőben maradni?

A közönséges fecskék nagyon hatékony repülőkké fejlődtek, áramvonalas testformájukkal és hosszú, keskeny szárnyaikkal alacsony erőbefektetéssel termelnek felhajtóerőt

nyilatkoztaAnders Hedenström, a tanulmány egyik szerzője. Mindez tehát segít nekik abban, hogy kevesebb energiát használjanak ehhez az alapvetően megterhelő tevékenységhez.

A repülés közbeni regenerálódás módszere azonban egyelőre megválaszolatlan kérdés, de a kutató szerint már vannak sejtések ennek kapcsán is:

Lehet, hogy úgy járnak el, mint a fregattmadarak, és siklás közben alszanak. Minden nap, alkonyatkor és hajnalban a közönséges fecske körülbelül két-három kilométer magasságba emelkedik. Lehet, hogy a csökkenő siklás közben alszanak, de ebben még nem vagyunk biztosak.

A figyelmetekbe ajánljuk